A mexikói férfi belakatolta barátnője nadrágját - évekig nem mert szólni a nő
Egy férfi Mexikóban arra kényszerítette fiatal barátnőjét, hogy lelakatoltan viselje farmerjét, nehogy megcsalja őt.
A 25 éves nő, akit még nem azonosítottak, most ment el a Veracruzi hatóságokhoz, mert nem tudta már elviselni a fájdalmat, amit a lakat okozott.
A zár miatt ugyanis órákig nem tudott kimenni a mosdóba. A rendőrségnek elmondta, hogy 40 éves barátja évekig kényszerítette erre és annyira félt, hogy nem merte levágni magáról.
A hatóságok letartóztatták a férfit, aki elismerte tettét és átadta a lakat kulcsát a rendőrségnek. A tisztviselőket meglepte, hogy az asszony nem akart feljelentést tenni, így szabálysértési díjat szabtak ki rá. Néhány óra múlva már szabadon is volt a férfi, majd másnap alá írt egy nyilatkozatot, hogy nem fogja használni a lakatot újra.
Araceli Gonzalez, nőjogi aktivista elmondta: " A nő bűncselekmény áldozata volt és sem a közösség, sem hatóságok nem tettek semmit ." úgy véli több ilyen eset is van.
forrás:dailymail.co.uk

Hozzászólások