A nap videója: egy elszabadult ló jelent meg a szálloda halljában és megpróbált beszállni a liftbe

Az Egyesült Királyságban, a Best Western Hotel Metro Maypole szállodában a tegnapi napon egészen sokkoló esemény történt.

Mivel a szálloda eléggé frekventált helyen, Birmingham déli peremén, Maypole körzetében, az egyik főútnál található, könnyen elképzelhető, hogy az elszabadult ló megzavarodott és kereste a helyét.

Mindenesetre tegnap délelőtt 9 óra 45 perckor egy sötét színű, kísérő nélkül érkező ló vágtatott be a Best Western Hotel előcsarnokába, körbenézett, majd a liftnél próbálkozott a bejutással, de nem járt túl sok sikerrel - írta ma a Birmingham Mail.



5 percet töltött el így a szállodában, majd távozott. A szálloda kamerája rögzítette a történteket.

Később az elszabadult lovat a kissé megrettent helyi lakosok látták, majd a West Midlands-i rendőrség arról tájékoztatott, sikerült elfogni és visszajuttatni a tulajdonosának. Sajnos, a szállodába érkezéskor már sántító lovat azóta el kellett altatni. A nap folyamán elszabadult és bepánikolt állat még egy szupermarketben is járt, a szállodába is azért térhetett be, hogy egy kis megnyugvást találjon. A hotel személyzete és a vendégek is nagyon aggódtak érte, nehogy kárt tegyen magában. A szálloda személyzetét lesújtotta a hír, miszerint a lovat el kellett csendesíteni.

Az incidenst megőrző videót a YouTube-ra is feltöltötték, de azóta le is szedték onnan - írta a Mirror még délután. Azóta a LiveLeak jóvoltából ismét megtalálható.

http://youtu.be/8Jsu1nhZJHU

A videó ezen a linken is megtekinthető: http://www.birminghammail.co.uk/news/local-news/video-horse-loose-birmingham-hotel-6162559

Forrás: birminghammail.co.uk, mirror.co.uk, YouTube

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com