A NASA lehet felelős az idegen elrablásokért

A NASA lehet felelős az emberek elrablásáért egy konspirációs elmélet szerint és nem a földönkívüli idegenek. Nézzük, hogy is van ez?


A NASA célja, hogy egy új emberi genomot hozzon létre. Az elrablásokkal pedig a törvényeket megkerülve végezhetik kísérletezéseiket.

nasa

Ez az elmélet már az X-akták sorozat 10. évadja előtt is népszerű volt. Már ekkor elég sok konkrétum állt rendelkezésre, amely alátámasztani látszott mindezt.

Az elmúlt évtizedekben a NASA és az Amerikai Egyesült Államok egyes kormányzati szervekkel karöltve olyan dolgokat vittek véghez, hogyha kiderülne, az egész világ megbotránkozna. Egyes bennfentes vallomások azt támasztják alá, hogy a NASA felel az emberek eltűnéséért és nem a földönkívüli idegenek.

Mindennek van kezdete

Kezdetben az emberek még elrablásos esetek nélkül éltek, így amikor megtörténtek az első elrablások, a közvélemény az esetek előtt értetlenül állt.

A kormány felhasználta a sajtó közléseit, amely szerint idegenek rabolnak el embereket rejtélyes körülmények között.

A NASA célja az volt, hogy nem etikus körülmények között embereket raboljanak oly módon, amely a Föld egyetlen országában sem engedélyezett. Egyes elképzelések szerint az orvostudomány legutóbbi vívmányai így születtek meg.

Eltűnések

A szakértők kategorizálják az eltűnéseket. A kategóriákat az állítólagos elrablottak beszámolója alapján állították fel. A tipikus elrablásnál az embert nyugodt állapotban viszik el a személy nem fizikai valójában, mint a valódi elrablásoknál. Hatása azonban sajnos olyan mértékű, mint a valódi elrablásoknál.

A tünetek, mind a kábítás egyértelmű jelei. Előfordul, hogy ezeknek az embereknek a képzeletük szüleménye válik valósággá. Beszámolóik szerint még látták is elrablóikat. Egyes emberek ezekről még részletes leírást is tudnak adni.

Ha belegondolunk, hogy az áldozatok rájönnek arra, hogy emberek rabolták el őket, akkor a következmények nem maradtak volna el. Például a média visszhangja, amely meglehetősen sok emberhez elér. Ezek után következett volna a felelősségre vonás és az elszámoltatás.

7

Természetesen a NASA ez nem akarta, hanem kifejlesztettek olyan technológiákat, amelynek segítségével az embereket hallucinogén anyagokkal elkábították. Ezek hatására az ember nem azt látja, ami valójában történik. Így a NASA teljes inkognitója biztosított volt.

Az egész Roswellben kezdődött

A témában érdekeltek az eseményeket már nagyon jól ismerik, amely szerint 1947-ben egy ismeretlen repülőtárgy leesett. Az erről szóló médiahír tömeghisztériát keltett. Ezt a kormány felhasználta és végig tagadta, hogy semmiféle földönkívüli repülőtárgy nem esett le Roswell környékén csupán egy meteorológiai ballon maradványai voltak. Az ember azonban rendkívül kíváncsi és fogékony. Természetesen nem hittek a kormány állításának és így különféle konspirációs elméleteket gyártottak. Ezt kihasználva a NASA el is indította az elrablásos eseteket húsvér emberekkel.

6

Az elrablásos esetek előtt Roswell nem volt híres, csupán egy átlagos településnek számított Új-Mexikó dél-nyugati részén. Azonban a katonai objektum már a környéken volt.

Az embereket közvetetten az Amerikai Egyesült Államok kormány azzal „oltotta”, hogy a mai modern tudás a roswelli eset miatt van. Ennek alapján gyártotta az ember a térhajtóműveket és olyan lopakodó rendszereket, amelyeket a radarok nem érzékelnek.

4

Idő múltával olyan repülő csészealj alakú tárgyakat kezdtek el építeni, amelyekkel az állítólagos idegenek közlekedő eszközeiket utánozták le. Ebben az időben a NASA és a kormány számára mindezek nem voltak elegendőek.

5

Dulce

Előnyös helyzetüket ki kellett használni és sürgetővé vált az idegen-ember hibridek létrehozása. Az Amerikai Egyesült Államok kormánya a Dulce-bázist használja az 51-es körzetben, ahová az elrablott embereket viszik és ott különféle kísérleteket hajtanak végre rajtuk.

1

Állítólag itt állítják elő az ember hibrideket, amelyekkel az amerikai kormánynak rengeteg célja van.

Egyes teóriák szerint így készítik el az emberiség leigázását, hogy egy Új világrendet hozzanak létre a Földön, vagy éppen a Föld romjain!

Így az USA kormánya és a NASA egészen Roswellig megy vissza, hogy embereken kísérletezhessen. Sikeresen megvezetve a hiszékeny embereket azzal, hogy a médiában azt közölték, hogy a dologban földönkívüliek keze van.

Ezzel a mendemondával az amerikai kormány le volt védve az emberek haragjától.



A NASA legfőbb célja az volt, hogy egy olyan új és ellenálló emberi fajt hozzanak létre az idegen és földi genom egyesítésével, amely segít a hatalom átvételben.

Egyáltalán mit szólnak ehhez a létező, vagy nem létező földönkívüli idegenek? Semmit! Ugyanis állítólag az emberek és az idegenek között létrejött egy olyan szövetség, amely szerint más fajokkal szemben az itt lévő idegenek megvédik bolygónkat.

3

A földönkívüliek és az emberek közötti szövetségről szóló dokumentum egyelőre még nem szivárgott ki. A fentieket is egy bennfentes árulta el. Állítólag még azt is állította, hogy a szövetség megkötésekor az embereket emberi elmével felfoghatatlan dolgokba avatták be!

Állítások szerint nem ők egyedül Földünkön az egyetlen intelligens idegen létforma. Galaxisunkban pedig megközelítőleg 120 intelligens és technológiailag fejlett faj él!

Továbbmenni tilos, mert az lehet, hogy örök létünket veszélyezteti az Élő Istennel való kapcsolatunkban.

Írásunk fikció, de a fenti mondat eldöntheti egyéni sorsunkat az örök élettel kapcsolatban, amely Isten ajándéka.

0

Forrás: avilagtitkai.com

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com