A Nobel-békedíjas Malala Juszafzai Oxfordban fog egyetemre járni

Az Egyesült Királyság nemzetei közül Angliában, Walesben és Észak-Írországban csütörtökön hozták nyilvánosságra az emeltszintű érettségi vizsgák eredményét, amelyek alapján a diákok felvételt nyernek az egyetemre.

Malala Juszafzai a Twitter közösségi portálon osztotta meg követőivel a jó hírt, hogy bejutott a világ egyik legjobb egyetemére. A Pakisztán északnyugati részéből származó 20 éves aktivista, aki szűkebb hazájában kiskora óta kampányolt a lányok oktatáshoz való jogáért, később pedig világszerte a gyerekek hasonló jogaiért, azt írta: "olyan izgatott vagyok, hogy Oxfordba megyek. Gratulálok minden érettségizőnek, ez volt a legnehezebb év. Mindenkinek a legjobbakat a jövőre!".



Malala Juszafzai az után került Nagy-Britanniába, hogy a pakisztáni tálibok fejbe lőtték, amiért szembeszegült a lányok oktatásáról hirdetett nézeteikkel. Sebesülése után a lányt Angliába szállították gyógykezelésre. Csodával határos módon felépült, és végül a szigetországban maradt. 2014-ben, alig 17 évesen Nobel-békedíjjal tüntették ki a gyermekek jogainak védelmében folytatott harcáért, ezzel ő lett minden idők legfiatalabb Nobel-díjasa.

Noha csak júliusban múlt 20 éves, életéről könyv és film is született már. 2013-ban megjelent memoárja világszerte milliós példányszámban kelt el, és beszédeiért is komoly összegeket kap. Az összegyűlt pénzt jótékony célokra fordítja, alapítványa mellett oktatással foglalkozó szervezeteket támogat.

Idén áprilisban António Guterres ENSZ-főtitkár a béke küldöttévé nevezte ki a Nobel-békedíjas pakisztáni diáklányt, ő a legfiatalabb, akit valaha is megbíztak az ENSZ erkölcsi tekintélyt igénylő feladatával.

MTI

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com