A nyersolajat vezetékből lopják Nigériában

Afrika második legnagyobb gazdaságával rendelkező országban olyan nagy szegénység van, hogy az emberek a létfenntartásuk miatt a legkézenfekvőbbnek tartják, hogy megcsapolják a kőolajvezetéket.


Nigéria Fekete-Afrikának az első kőolajtermelő országa. Ásványkincsekben is nagyon gazdag, így akár Afrika leggazdagabb országa is lehetne. A nemzeti jövedelem 80%-át a kőolajexport teszi ki. Az országban 162 millióan élnek, és az emberek nagy része a szegénységi szint alatt él.

NIGERIA

Ezek az emberek a benzint, és kőolajat szállító csővezetékeket megcsapolják nem kevés balesetveszélyt okozva maguknak. Éjjel a kőolajvezetékek csöveit megfúrják, és hordókba töltik a kőolajat, majd uszályokon elszállítják, és illegális módon túladnak rajta. A fizetség nem mindig pénz, hanem drogra, és fegyverekre is cserélhetik a lopott olajat.

n2

A kőolaj megcsapolása már számtalanszor okozott balesetet, hiszen az illékony anyagnak nem sok kell, hogy berobbanjon. A lopásokba már sokan bele haltak, de ugyanúgy folytatják a megcsapolásokat, mert más megélhetési lehetőség nincs.

n4

Az illegálisan hozzájutott nyersolajat az olajmaffia veszi át. Előfordul, hogy egy ember akár 60 dollárhoz is juthat, ami a nagy szegénységben nem elhanyagolható.

NIGERIA-OIL/THEFT

A jelenség a kormánynak is köszönhető, hiszen Fekete-Afrika második legnagyobb gazdaságával rendelkező ország, ahol rengeteg a szegény.

Galéria
n3
n5
n7
n8
n9
n10
n11
n12
n13
n14
n15
n16
n17
n18
n19


A vezetés számára fontosabb inkább a korrupció, mint sem megoldani az emberek többségének a problémáját. Természetesen az egy másik kérdést vet fel, hiszen nem biztos, hogy ezek az emberek felhagynának a lopással egy problémamegoldás esetén.

(Érdekes világ)

 

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com