A nyíltan meleg imám az iszlám filozófia boncolgatására készül

LGBT-barát órákat szeretne adni Daayiee Abdullah imám.imamElőször 2002-ben hallatott magáról Daayiee Abdullah imám, akit arra kértek meg, hogy temessen el két férfit, akik AIDS-ben haltak meg. Más imámok megtagadták a kérést, de Daayiee Abdullah imám azt mondta, hogy senkit sem foszthatnak meg a hite szertartásától.

Akkor sokan támadták a férfit, aki Detroitban nőtt fel. Daayiee Abdullah imám azonban nem foglalkozott a kritizálókkal, sőt, a terve az, hogy leszámol a sztereotípiákkal. Az imám 2014-ben arra fordította a 60 ezer dolláros adományt, hogy megalapította a MECCA Intézetet, ami iskola és agytröszt.

Daayiee Abdullah imám jelmondata egy Ibn Khaldum-idézet, ami úgy szól, hogy: „(gondolkodás nélkül) követni az ősi szokásokat és hagyományokat nem jelenti azt, hogy a halottak élnek, azt viszont igen, hogy az élők halottak.”

Az imám 2016 őszétől szeretne kurzusokat tartani az iszlám hívő embereknek. A férfi leszögezte, hogy a nézetei nem mondanak ellent a Korán tanításainak, amiben egyébként egy szó sincs arról, hogy a homoszexuális emberek ne lehetnének iszlám hívők, vagy jámbor emberek.

A most Washingtonban élő imám véleménye az, hogy a kulturális hozzáállás kérdése a homoszexualitás elfogadása, ezt pedig nagyban befolyásolja a hely és az idő, emiatt figyelhető meg az, hogy a világ különböző pontjain mennyire másképpen állnak hozzá a kérdéshez.

Az imám nemcsak amellett áll ki, hogy melegek is lehetnek iszlám hívők, hanem a HIV-fertőzöttek és AIDS-betegek elfogadásának szószólója is. Ő úgy véli, hogy mindenkinek joga van eldönteni, hogy akar-e gyereket, kiáll az LGBT-közösség elfogadása mellett, illetve szívesen összeadja a homoszexuális muszlim párokat, akiknek házassági tanácsadást is tart.

Daayiee Abdullah imám tervei között szerepel az is, hogy a következő öt évben száz imámot képez ki arra, hogy az elfogadó muszlim ideológiát hirdessék.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com