A nyugati fekete rinocérosz kihalt!

Az IUCN a fekete rinocéroszt kihalttá nyilvánította. Ennek alapján egy újabb állatfaj pusztult ki a Föld felszínéről.


Az utolsó példányt 2006-ban látták Nyugat-Afrikában. A szakértők mostában jutottak el a merész kijelentéshez, mi szerint a faj kihalt. Az afrikai területen nagy valószínűséggel már egyetlen példány sem él. A fekete rinocéroszt mi magyarok úgy is emlegettük, mint a nyugat-afrikai keskenyszájú orrszarvút. Tudományos nevén a Diceros bicornis longipes. További aggodalomra ad okot, hogy a fehér orrszarvú is a kihalás előtt áll.

1

Az afrikai orrszarvú populáció több százezres nagyságrenddel büszkélkedhetett. Az elmúlt évtizedek eredménye pedig az lett, hogy az orvvadászat a fajt a kihalás szélére sodorta, amely mostanában következett be. A kegyetlen mészárlások több százezres nagyságrendben vannak.

A szomorú tévhitnek lehet köszönni, hogy az orrszarvú tülke gyógyító hatással van az emberekre. Így aztán Kína nagy mennyiségben vásárolta fel a „csodaszert”. Az emberi körömnek megfelelő minőség rengeteg pénzt hozhat a feketepiac hasznára. Egy rinocérosz szarv akár 50-60 millió forintnak megfelelő összeget is érhet, amíg a végfelhasználókhoz eljut.

2

A területen olyan nagy üzlet folyik, hogy az orvvadászoknak futja éjjellátó szemüvegekre és helikopteres becserkészésekre is. A bevételekből a „védett” nemzeti parkok vezetőinek lefizetését is tudják fedezni. A rinocéroszok orrszarvát levágják, majd a holttestet ott hagyják, hogy a dögevők visszadolgozzák a természetnek.

3

Az IUCN a jelenséggel kapcsolatban pozitív hozzáállást tanúsít, a fehér rinocéroszok megmentését illetően, hiszen ők még a vadonban 20 ezren élik életüket. A dél-afrikai összefogásnak köszönhetően létezik ez a csodás és valós szám. Ez az adat Dél-Afrika fekete orrszarvúinak 90%-át jelenti.

Indian_Rhino_001

Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com