A szerelem, mint érzelem
Napjaink legfoglalkoztatottabb témája a szerelem. Ezt látjuk a filmekben, sorozatokban, erről olvashatunk a folyóiratokban, a neten, erről beszél a barátnőnk, stb...
Hányan tudhatják közülük, hogy mi is a szerelem? Tízből nyolcan biztosan igent mondanának, ha feltennénk nekik a kérdést: Te voltál már szerelmes? Azonban ebből a nyolc személyből jó, ha ketten átélték/élik az igazi szerelmet, hiszen ez nem összetévesztendő a vonzalommal vagy egyéb érzelemmel, ami korántsem olyan erős mint a szerelem.
Honnan tudhatod, hogy szerelmes vagy? Hmmm... Összetett kérdés, nézzük: a szerelem egy olyan titokzatos érzés, ami csak úgy a semmiből jön, előzmény nélkül. Ha tényleg szerelmes vagy, nem kell gondolkoznod rajta, ösztönösen tudni fogod. Ha valakibe szerelmes vagy, kész lennél feladni érte mindent.. Hölgyeim, és Uraim, ez NEM az igaz szerelem.
Az utóbb felsorolt érzést azért érezzük, szinte minden egyes partnerünkkel szemben, mert a média erre tanít: a szerelem a legfontosabb, így az emberek elhitetik önmagukkal, hogy ők igenis szerelmesek. Pedig nem, de olyan jó elhinni, és fenntartani ezt a látszatot. Ezzel mindössze annyi probléma van, hogy az ember nem csak a partnerét, de saját magát is teljesen becsapja.
Ha túl felszínesnek gondolják az előző bekezdésben tagoltakat, itt egy másik jelző erre az érzésre: hirtelen fellángolás. Igen, a fellángolás váratlanul és hirtelen jön, aztán majd szépen elmúlik.
Hogy miért olyan fontos a két érzelmi állapot között különbséget tenni? Mert, ha erre képes vagy, megmentheted magad egy egész életre szóló hibától. Párok milliói fogadnak egymásnak örök hűséget, jóban- rosszban évente. A pillanat mikor az oltár előtt állsz, felbecsülhetetlen. Talán életed leggyönyörűbb élménye. Azonban, ha nem vagy szerelmes, ami utána következik az katasztrófa. Ilyenkor két ember nagyon rövid időn belül rá fog döbbenni arra, hogy nem tudnak egymás mellett élni, és akkor jön a válóper, a követelőzés, a papírmunka, és a rengeteg velejáró hercehurca.
Van egy kitűnő példa a szerelemre és a fellángolásra alapozott házasság megkülönböztetésére: Bizonyára, ha azt mondom aranyláz, mindenki tudja miről van szó. Annak idején a bányászok meg voltak győződve, hogy meggazdagodtak, és örök életükben gondtalanok lesznek a sok pénz miatt. Nem sokkal ezután jött a pofára esés: kiderült, hogy nem is aranyat, csupán értéktelen ásványokat, piritet fedeztek fel. A pirit a bolondok aranya. Teljesen olyan mint az arany, de az értéke 0.
A fellángolást sem könnyű megkülönböztetni az igazi szerelemtől. Dr. Ray Short írt egy könyvet arról, hogyan tudjuk a legkönnyebben felismerni, hogy valóban szerelmesek vagyunk-e. Ezt 12 pontba sűrítette, amiket érdemes megfogadni:
Dr. Short szerint egy tanács megfogadása önmagában nem elég, mindenképp be kell tartani mind a 12-t, a sorrend azonban mindegy.
- Mi a vonzalmad alapja?
A fellángolás esetében az érdeklődésed legjobban a másik fél testére irányul. Egy szép arc egy szexi alakkal párosítva nagyon vonzó, de ugyanakkor megtévesztő is. Olyan, mint egy csomagolópapír. Nem derül ki belőle, hogy mi van belül. A testi szépség nem örök, egyszer megszűnik, megváltozik.
Ha igazán szerelmes vagy, akkor a másik fél egésze, teljes személyisége vonz. Természetesen itt is jelen van a testi vonzalom, de ez csak egy része az egésznek.
- Mi teszi vonzóvá a másikat?
Fellángolás esetében nagyon kevés a vonzó tényező., elég egy szexi mosoly, vagy egy kivágottabb póló.
Igaz szerelemnél a másik fél összes tulajdonságát vonzónak érzed. Tetszik a hozzáállása, a véleménye, stb..
- Hogy kezdődött?
Fellángolás: megbeszéltük, hogy ez hirtelen jön, és legtöbbször hirtelen is távozik. Itt a legfontosabb kiemelhető momentum az első benyomás.
A szerelem más. A szerelemnek idő kell, ha nem is sok, de legalább néhány hét. Ahhoz, hogy ezt érezd, ismerned kell a másikat. Persze a partner jöhet hirtelen, az idő az érzés kialakulásához kell.
- Mennyire állandó a vonzalmad?
Akkor beszélünk fellángolásról, ha az érdeklődésetek nem folyamatos, ha van, hogy napokig nem látjátok egymást, és nem is hiányoztok egymásnak, ilyenkor az egész kapcsolatotok sekélyes marad.
Ha az érzelmek mind két fél részéről lágyak, melegek, és állandóak, akkor az szerelem. A szerelemnek gyökerei vannak, ettől lesz maradandó az egész.
- Milyen hatással van a kapcsolat a személyiségedre?
Aki egy kapcsolattól szétszórttá válik, kevésbé képes koncentrálni és csökken a felelősségérzete is, az csupán fellángolás. Ide kapcsolnék egy mondatot, ami elég sokak szájából hangzik el: " Tisztában vagyok a hibáival, de nem érdekelnek, mert szerelmes vagyok belé". Aki ezt mondja, az nem sokára rá fog jönni mekkora hibát követett el, mert aki ezt mondja az csak beleőrült a másikba, egy kis időre.
A szerelem érzete maximalistát csinál belőled. Kihozza a legjobb tulajdonságaid, megtölt önbizalommal, és mindig csak jobb és jobb akarsz lenni! Ne tévesszük ezt össze a megfelelés vágyával, ez teljesen más! Aki tényleg szerelmes ezt mondja: " Szeretem, mert csodálatos, és szeretem, mert arra ösztönöz, hogy jobb ember legyen belőlem!".
- Hogy látjátok egymást?
Mikor az egész világ a másik körül forog, és más kapcsolataid értéküket vesztették akkor csak fellángolásról beszélünk. Ha elhanyagoltad a családod és a barátaidat, akkor úgy érzed mindent meg kell tenned a "szerelemért", ami valójában nem is létezik.
Az igaz szerelem esetében a partnered a világon a legfontosabb számodra, de nem feledkezel meg a többiekről sem.
- Mit gondolnak mások a kapcsolatotokról?
Ha fellángolás van csupán köztetek, akkor fontos mások véleménye, mégsem hallgatsz rájuk. Ha ez így van, akkor általában a családod, barátaid, és ismerőseid véleménye nem fog egyezni a tieddel, csak a partneredet bálványozod, szinte rajongsz érte. Mindenről így vélekedsz: És akkor mi van?
Ha igaz szerelem van köztetek, akkor azt mások is megérzik, így nagy eséllyel a körülötted lévők helyeselni fogják a kapcsolatot.
- Távolság..
Ha csak őrülten rajongsz valakiért, akkor a kapcsolatotok nem fogja kiállni az idő és a távolság próbáját. Ilyenkor legtöbb esetben jön a következő!
Ha szerelmesek vagytok, akkor a másik hiányzik, és ez a hiány növeli az egymás iránt érzett szeretetet. Az igaz szerelem figyelembe veszi a másik fél személyiségét is, nem csak a külsőségekből táplálkozik. Ha el kell válnotok egymástól, olyan érzés kap el, mintha hiányozna egy részed. Ha nem vagytok együtt sokszor rosszul érzed magad, és olykor belegondolsz: mi lesz ha majd mást akar, de ettől nem kell tartanod, ha valóban boldogok vagytok egymással.
- Milyen hatással vannak a kapcsolatra a veszekedések?
Fellángolás esetén nagyon gyakran előfordulnak a veszekedések. Ilyenkor a legkönnyebb út a csókok, a testi gyengédségek, melyek felszínesen kibékítenek, de ez nem végleges megoldás. Az idő múlásával egyre többször és egyre komolyabban fogtok majd vitázni, és ezzel megölitek a kapcsolatot. Ilyen az például, mikor két ember évekig jár együtt, úgy, hogy közben két havonta szakítanak.
Ha szerelmes vagy, a nézeteltérés természetes, elfogadjátok, hogy különbözik egy adott dologról alkotott véleményetek, és meghallgatjátok egymást. Olykor vitáztok, de ez a szerelmet nem befolyásolja. A szerelem erősödésével a viták ritkulni fognak.
- Miként gondolsz a kapcsolatotokra?
A fellángolás két külön ember ügye. Ebben az esetben gyakran előfordulnak az én, nekem, enyém, ő, övé, és neki szavak. Nem egy párként gondolsz magatokra, hanem két különálló személyiségként.
Igaz szerelem: mi, mienk, nekünk, és hasonlók. Egy egység vagytok. Egy olyan párkapcsolatban, ahol igaz szerelem uralkodik a pár, még évek elteltével is szeret együtt tevékenykedni, élvezik egymás társaságát, nem vágynak máshova.
- Önző, vagy önzetlen?
Fellángolásnál a partner iránti érdeklődésed önző. Mint már említettem itt a külsőségek játsszák a legnagyobb szerepet, gyakran előfordul, hogy azért jársz egy csinos lánnyal, vagy egy jóképű pasival, hogy bizonyíts. ú
Az igaz szerelem önzetlen. Azt hiszem nem kell többet mondanom.
- Mi a reakciód?
Ha az a célod,hogy megtaláld azt aki téged majd boldoggá tesz, soha nem leszel szerelmes. Ilyenkor a hozzáállásod önző, csak az foglalkoztat, hogy mit kapsz.
Igaz szerelem: önzetlen szeretet. A kapcsolatban fontosnak tartod, hogy adj is, és mindent megteszel, hogy párodat boldognak lásd.
Hozzászólások