A szexi krími főügyész az internet új sztárja - videó

A szexi krími főügyész a net új sztárja lett, anélkül, hogy tudott volna róla. Natalia Poklonskaya csak nemrég szembesült azzal, hogy valóságos szexszimbólumnak tartják.


A 33 éves nő a japánoknak és egy Twitter bejegyzésnek köszönhetően lett híres. Azóta már rajongói oldala is van a Facebookon. Japán pedig egyszerűen rajong érte, már több rajzon is ábrázolták. A szépséges főügyész szerintük pont úgy néz ki, mint egy anime film szereplője.

Natalja-Poklonszkaja(1)



Natalja-Poklonszkaja(6)

Natalja-Poklonszkaja-rajz

Nataliára egy sajtótájékoztatón figyeltek fel, s azóta egyre több kép terjedt el róla az interneten.

A főügyész minderről csak nemrég szerzett tudomást és eléggé meglepte a körülötte zajló felhajtás. "Uramisten, eddig nem is hallottam erről" – mondta szerényen. Nataliának egy újságcikket mutattak, ami arról szólt, hogy ő Oroszország új szexszimbóluma.

Natalja-Poklonszkaja(3)

Majd elmondta, hogy elsősorban főügyészként akar híres lenni és nem a külseje miatt. A főügyészt azután nevezték ki, hogy négy férfi is visszautasította a tisztséget, mert megijedt a feladattól. Poklonskayának már több mint 10 éves ügyészi tapasztalata van, elvált és egy kislány anyukája.

Natalja-Poklonszkaja(5)



forrás: hír24

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com