A történelem legnagyobb vulkánkitörései

Mi emberek néha azt gondoljuk, hogy a természet felett uralkodhatunk, de valójában kiszolgáltatottjai vagyunk bolygónk működésének, amely meglepetéseket okozhat.


Az emberiség meg tanulta érzékelni a földrengéseket, vulkánkitöréseket és ebben nagy segítségére vannak a műszerek, amelyeket a tudomány fejlesztett ki. Ez a tudás a katasztrófák előtt nagy segítség, hogy emberi életeket menthetünk meg. Egy dolog ellen azonban nem tudunk védekezni méghozzá a rémálom, amikor beteljesedik. A magunk mögött hagyott dolgaink. Az életünk munkája, földünk mind oda veszhet egy esetleges vulkánkitörésnél.

val

A történelmünk nagy vulkánkitöréseit próbáljuk összefoglalni képekben.

Amikor az Olaszország területén 79-ben kitörő Vezúv négy települést semmisített meg, köztük a híres Pompejt is. A katasztrófa emlékei még most is ott vannak az utókor számára. A mai napig is a Vezúvot az egyik legveszélyesebb vulkánjának tartják.

Galéria
v1
v2
v3


1883-ban kitört a Krakatau. A történelem legszörnyűbb vulkánja a hirosimai atomkatasztrófa ötezerszeresével ért fel. A vulkáni hamut az egész föld területén lehetett érzékelni, és az ezzel kapcsolatos szökőár harminchatezer emberéletet vett el.

k1

Anak Krakatau

Mount Pelée 1902. Ez egy franciaországi tengeren túli sziget Martiniqe. Ez a vulkán kitörés a sziget legsűrűbben lakott városában St. Pierre-be 30000 emberéletet követelt.

mpé2

Mount Pelee

Pápua Új-Guinea Mount Lamington alvó vulkánja 1951-ben tört ki. A katasztrófa a hegy oldalát kirobbantotta. Az emberáldozatok száma 4000 fő.

pú1

pú2

Gunung Agung Indonézia 1963. A vulkán kitörése alkalmával rengeteg ember veszett oda, mert épp ekkor egy vallási összejövetelt tartottak. Az állat áldozatok száma is jelentős volt.

ga

El Chichon 1982. Ebben a vulkánkitörésben is sok ezer ember meghalt. A tudomány számára azért fontos ez a kitörés, mert először az ún. erupciós felhőt nyomon tudták követni.

Galéria
v1
v2
v3


Nevado Del Ruiz 1985. A vulkán kitörése következtében az iszap, és sárlavina 22000 emberéletet követelt.

Galéria
v1
v2
v3


A kameruni Nyos-tó 1986. A vulkán kitörése következményeként a kiszabaduló gázok pusztítottak, amelyek a légkörünkbe kerültek. Ennek következményeként 17000 ember, és állat fulladt meg a nagy mennyiségű szén-dioxid kitörésben.

nyos

Az indonéziai Mount Papandayan 2002-ben tört ki. A vulkánkitörés 40 falut érintett, és 3000 emberéletet követelt.

Galéria
v1
v2
v3


Izland Eyjafjallajökul 2010-es kitörése a közelmúltban volt, amit a világban háttérhatalom felhasznált arra, hogy tovább generálja az amúgy is mesterségesen előállított pénzügyi válságot! Ezt úgy tették, hogy a légkörbe belekerülő nagy mennyiségű vulkáni hamu miatt nem volt egy ideig légiközlekedés. Sokunkban felmerülhet a kérdés, hogy a mesterségesen egy időre bedöntött ország miatt tiltakozik bolygónk?

ey3

ey4

ey1

ey2

(Galaktika)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com