A vakvezető kutya megmentette oktatói életét a 93 éves női sofőrtől - elképesztő videó
A vakvezető kutya megmentette oktatói életét, amikor figyelmeztetett a kontroll alól kiszabadult autóra.
A 18 hónapos labrador O'Neil, terep kiképzésen vett részt, Kaliforniában San Rafael utcáin, amikor hirtelen megállt, és megfordította a fejét, hogy háta nézzen.
Ez késztette a veterán kiképzőt Todd Jurek-et, hogy ő is hátrapillantson, és így vette észre, hogy egy fekete autó egyenesen rájuk tolat hatalmas sebességgel.
Jureknek éppen elég ideje maradt arra, hogy megragadja a bekötött szemű oktató tanítványát, Danielle Alvarado-t, és magával húzza a sarokra, ahol nem tudta elütni őket az autó. A veterán kiképző elmondta az újságoknak, hogy úgy gondolja a kutya hamarabb reagált, ez mentette meg életüket.
Nem ismert, hogy a vezető, egy 93 éves nő, miért vesztette el az irányítást az autó felett. A rendőrség még vizsgálja az esetet, de már megkérte az idős női vezetőt, hogy menjen el egy felülvizsgálatra a jogosítványával kapcsolatban.
Évente mintegy 300 vakvezető kutyát képeznek ki szerte az országban az Egyesült Államokban, de ilyen drámai helyzetekre, mint a megtörtént eset, nem tudnak előre felkészülni.
[video width="600" ][/video]
Forrás:dailymail.co.uk

Hozzászólások