A veséjét adta férjének, aki elhagyta - legszívesebben visszakérné

A feleség, aki megmentette haldokló férje életét azzal, hogy neki ajándékozta az egyik veséjét, most vissza akarja kapni, miután férje kisétált életükből.

Andy Lamb veseelégtelenségben szenvedett, a dialízis kezelések tartották életben, míg felesége Samantha rábeszélte, hogy fogadja el az ő egyik veséjét. A 41 éves nő, lefogyott és mindent megtett, hogy egészséges legyen a transzplantációhoz 2009 októberében.  A BBC még műsort is forgatott a házaspárról, mint a szeretet példaképeiről, de nem élnek boldogan. Andy Lamb ugyanis elhagyta a feleségét és a nő azt feltételezi, hogy egyik barátnőjével kezdett szerelemi viszonyba.

SAMANTHA LAMBA szétesett házasság után, nem tudja tolerálni a történteket, ezt nyilatkozta: "Gyűlölöm őt. Ha tudnám, akkor visszavenném a vesémet, és oda adnám valaki másnak, aki jobban megérdemeli."

article-2546241-1AF7BD0800000578-274_634x412A 45 éves Lamb tagadja a vádakat, állítása szerint nem folytatott viszonyt senkivel egyszerűen nem működött a házasságuk. Elmondta, hogy ő soha nem akarta, hogy felesége a veséjét adományozza neki, de az ragaszkodott hozzá és ezért mindig is adósa lesz az életével.  

forrás:dailymail.co.uk

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com