A világ legdrágább biciklije
A díszítés miatt ér egy vagyont, a gyártó cég szerint, az arany kétkerekű, ami több mint huszonnégy millió forintba kerül.
Ezerszer meggondolnánk, még mielőtt felülnénk rá, vagy ott hagynánk valahol, a skandináv Aurumania által készített kerékpárt, ugyanis az jó eséllyel pályázhat a világ legdrágább biciklijének a címére.
A kétkerekűt gyártő cég nem spórolt, amikor megalkotta ezt a csodát, amit huszonnégy karátos arany, és hatszáz darab Swarovski kristály, borít be. Ez alapján már nem meglepő, hogy hatvanhétezer fontba, azaz több mint huszonnégy millió forintba kerül a kerékpár. Az Aurumania tehát hű maradt a nevéhez, ugyanis az aurum latinul az arany szót jelenti.
Amennyiben szeretnénk ennyi pénzt kiadni a bicikliért, akkor jobb lesz, ha sietünk, mert csak tíz darabot készítettek belőle a szakértők, akik a két kezüket használták a munkához.
A kerékpár, bár gyönyörű vonalvezetéssel, bőrüléssel, és kormánymarkolat borítással készült, mégsem az utcára termett. Az egyik vásárló például annyira félti, hogy felakasztotta falra, mintha egy műtárgy lenne.
(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások