A világ legkövérebb tacskójának átalakulása – videó

A kövér állapotában ez a kedves kutyus Obie 7 éves volt. Mondhatnánk azt is, hogy ő volt a világ legkövérebb tacskója. Súlya elérte a közel 35 kilogrammot.


A szomorú történet lényege az, hogy Obie-t előző gazdái kis híján halálra etették és olyan kövér lett, hogy már menni is alig bírt.

1

Egy idő után Obie új gazdához került. A portlandi Nora Vanatta azonnal speciális diétára fogta ezt a kedves ebet és e mellett még mozgásterápiát is biztosított neki.

“Előző gazdái idős emberek voltak és nem tudtak ellenállni a nagy barna szemének, és nem sajnálták tőle az ételt. Amikor Obie hozzám került, borzalmas állapotban volt, 35 kilót mutatott a mérleg, amikor ráállítottam. Külön védőruhát kellett ráadnom, hogy ne sérüljön meg a hasa” – mondta Nora Vanatta.

A fogyókúra kemény egy évbe tellett. A fogyókúrás étkezés és a testmozgás meghozta gyümölcsét. Obie több mint 20 kiló súlyfeleslegtől szabadult meg.

2

A megpróbáltatások után a tacskónak még át kellett esni egy szépészeti plasztikai műtéten, hogy a feleslegessé vált bőrtől megszabadítsák.

3

“Szigorú diéta és rendszeres mozgás, futással és úszással kombinálva. Ez a titok. Obie jó példa más kövér állatok gazdáinak és a túlsúllyal küzdő embereknek. Az ő példáján keresztül láthatják, hogy bármi lehetséges”- tette hozzá Obie gazdája.

4

A soványság és kövérség sem tesz jót az emberi és állati szervezeteknek. Ha jó kezekben van valaki, akkor ilyen szerencsés lehet, mint ez a kedves tacsi.

5

6



Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com