A világ legkülönlegesebb vidámparkjai

Tíz bizarr látványosság, amit kár lenne kihagyni.MuklukHa a nagyvilágban utazunk, akkor igazán egyedi, csodás, olykor borzalmasan bizarr helyekre vezethet az utunk, főleg akkor, ha vidámparkba igyekszünk, hiszen mindenki próbál valamivel kitűnni a hagyományos, vattacukros keretek közül. A következő tíz parknak ez sikerült.

Mukluk Land - Alaszka, USA: 1985 után, az alaszkai autópálya megépülését követően készült el a park, ami Alaszka legegyedülállóbb látványossága, hiszen a legnagyobb attrakciója egy hatalmas káposzta.

Ha Mukluk Land-be kirándulunk, akkor egy olyan furcsa és bizarr gyűjteményt tekinthetünk meg, ami csak Alaszkára jellemző. Amennyiben nem csónakozásunk, akkor a skee ball és minigolf vár ránk. A hivatalos honlap szerint tényleg nem érdemes kihagyni a parkot, ha Alaszkába járunk.Republic of ChildrenRepublic of Children - Manuel B. Gonnet, Argentina: Habár a gyerekek az édességért és a játékért mennek a vidámparkba, az argentin Republic of Children park nem óriáskerékkel várja a fiatalokat, hanem azzal, hogy megtanítsa őket a köztársasági etikára.

A Republic of Children park 1951-ben nyílt meg, köszönhetően az Eva Peron alapítványnak. Az 52 hektáron elterülő látványosság egy igazi funkcionáló városközpont, ahol egy hatalmas diáktanács működik, és a helyi tanulók választják meg a tisztviselőket.

A hivatalos feljegyzések szerint a Republic of Children park inspirálta a Disneylandet, ugyanis Walt elhatározta, hogy keményen dolgozó gyerekek helyett, alacsony embereket alkalmaz, és őket öltözteti jelmezekbe.Abashiri BörtönAbashiri Börtön - Hokkaido, Japán: A börtön nem éppen egy szórakoztató hely, de a japánoknál még az sem elképzelhetetlen, hogy a raboskodásból húzzanak hasznot. Az országban most vált az egyik felkapott turistalátványossággá a hírhedt Abashiri börtön, amit tematikus parkká alakítottak át.

Régen az Abashiri rabjai strigulákat húztak a falra, hogy így tartsák számon azt, hogy még mennyi időt kell bent tölteniük. Az Abashiri híres volt arról, hogy milyen borzalmas állapotok között sínylődnek a fogvatartottak, akik kénytelenek voltak eltűrni a kegyetlen bánásmódot.

Napjainkban azonban az Abashiri szórakoztató parkká vált, ahol mozgó robot őrök és rabok jelképezik a múltbeli börtönéletet.AlienAlien Apex Resort - Roswell, Új Mexikó, USA: A világon sok olyan helyszín található, amihez valamiféle furcsa jelenséget kötnek. Ezek közé tartózik az új mexikói Roswell, amiről azonnal a földönkívüliek jutnak az eszünkbe.

A hívők minden évben összegyűlnek itt, és fáradhatatlanul reménykednek, hogy megpillantanak egy idegen, azonosítatlan repülő tárgyat. Természetesen a nagyon is földi gondolkodású emberek ebben is meglátták a hasznot, ezért vidámparkot építettek a város közepére.

Az Alien Apex Resort egyfelől feledhetetlen szórakozást kínál, másfelől földönkívüli „témájú” utazásokkal örvendezteti meg az idelátogatókat. Az itt kipróbálható fedett hullámvasutak a földönkívüli eltérítéseket szimulálják.amoraAmora - London, Anglia: Általában, ha vidámparkba járunk, akkor megelégszünk némi játékkal, édességgel, sétával, esetleg olyan jelmezes alakokkal, akik miatt rémálmaink lesznek este, ám vannak, akik többre vágynak. Nekik szól az Amora.

A 2007-ben megnyitott szórakoztató központot nyugodtan nevezhetjük London „szexparkjának”. Habár vidámparkként tartják számon, itt mégsem találkozunk klasszikus elemekkel, viháncoló gyerekekkel pedig végkép nem futhatunk össze.

Az éltre kelt szuperhősök helyett rengeteg képernyő, szobrok, interaktív kiállítás található a vidámparkban, ahol olyan játékot játszhatunk, mint a prosztatakereső, ütésszámláló. Emellett Amora összes szolgáltatásának aktív résztvevője lehetünk.tiger balmTiger Balm Gardens – Szingapúr: 1937-ben épült a Haw Par Rezidenciája egy testvérpárnak köszönhetően. A Tiger Balm Gardens-ben tett séta tényleg csak azoknak való, akik valóban nagyon bátrak, hiszen az egész parkban bizarr és ijesztő szobrok garantálják, hogy este rémálmok gyötörjenek.

Az egyik kiállítás például a Pokol Tíz Színén visz végig. A névtelen 11-ik színpad maga a park. Ha van bátorságunk ahhoz, hogy itt sétáljunk, akkor láthatunk nyomorékokról, szikla által összezúzott emberekről, és vértócsába fulladt emberekről mintázott szobrokat.Szent Föld ÉlménySzent Föld Élmény - Orlando, Florida, USA: A Magic Kingdom, vagyis a varázslatos Birodalom közelében található a különleges park, ami azzal a céllal jött létre, hogy oktassa azokat, akik többet szeretnének megtudni a kereszténységről.

A Szent Föld Élmény különböző vallási tárgyakról, írásokról tart vetítést a közönségnek, de nem ez a fő attrakció, hanem az, hogy naponta eljátsszák Jézus Krisztus megkínzását és keresztre feszítését. Az élő produkció igazán hátborzongató.

Napoleonland - Dél-Párizs, Franciaország: Yves Jego tervezi azt a francia tematikus vidámparkot, amely várhatóan 2017-ben nyitja meg a kapuit a nagyközönség előtt. Az új létesítmény Bonaparte Napoleon előtt szeretne tisztelegni a múzeumaival és a híres csatáinak történelmi újra kihirdetésével. Emellett vízi show is szórakoztatná a látogatókat. Az igazán bizarr programnak a síelés ígérkezik, ugyanis a csatamezőn, a halott katonák megfagyott testén csúszhatunk le.törpeTörpe Birodalom - Kunming, Kína: A tematikus parkban több száz törpe él a gomba alakú házában. A lakosok naponta kétszer jelmezt húznak, hogy a belépőjegyet megvásárolóknak daloljanak, táncoljanak, akrobatikus mutatványokat mutassanak be.

A látogatók bejárhatják a a falut, kapcsolatba léphetnek a törpékkel, és a furcsa épületekbe is benézhetnek. Állítólag az itt élő emberek sokkal többet keresnek, mint a legtöbben Kunming-ban.

Drakula Földje - Erdély, Románia: Nem kell messzire utaznunk, ha egy különleges parkra vagyunk kíváncsiak, és imádjuk a vámpírokat, mert a szomszédos Romániában található területről az a hír járja, hogy itt élt Drakula.

Annyi igaz a vámpírlegendából, hogy Bram Stoker írót itt ihlették meg a rémisztő börtönök, kastélyok, azt pedig a történelemből jól tudjuk, hogy Karóbahúzó Vlad, akit vámpírrá változtattak a novellában, rémes dolgokat művelt a helyszínen.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com