A világ legnagyobb kutyája még nőni fog
Már most két és negyed méter magas, ha a hátsó lábaira áll, a másféléves Freddy, aki hetven kilogrammot nyom.Évi másfél millió fontot költ a kutyakajára Freddy gazdája, aki Nagy-Britanniában él a dán dogjával, és a többi állatával. A nő cseppet sem bánja, hogy ennyi pénzt kell kiadnia a kedvenceire, hiszen nagyon szereti őket, főleg Freddyt, aki a legtöbb kaját kapja. Ez nem csoda, hiszen hamarosan bekerül a Guiness rekordok könyvébe, mint a világ legnagyobb kutyája.
Freddy ugyanis már most két és negyed méter magas, ha a hátsó lábaira áll. Mivel a hetven kilós eb még csak másfél éves, ezért biztosan nőni fog, tehát azt a hét centimétert, amivel még le van maradva a jelenlegi csúcstartótól, az Amerikában élő, szintén dán dog, Zeusztól, simán túl fogja teljesíteni az állatorvosok szerint.
Freddy 38 éves gazdája elmesélte, hogy az alomban az ő kutyája volt a legkisebb, amikor megszületett, ám hamarosan nőni kezdett, mint a gomba, és most már hatvan centivel tornyosul fölé. Ezzel csak akkor van baja a nőnek, ha Freddy egy másik állatot vesz üldözőbe, mert akkor nem tudja megállítani.
(Forrás: kurir.hu)

Hozzászólások