A világon legfiatalabbként kerülte meg a Földet kerékpáron egy brit tinédzser

A világ minden bizonnyal legfiatalabb kerékpárosaként kerülte meg a Földet egy brit tinédzser, aki csaknem 60 ezer fontot (26,5 millió forintot) gyűjtött össze jótékony célokra.

Tom Davies vasárnap ért célba London déli részében, családtagok, barátok és blogjának olvasói köszöntötték. Csaknem héthónapos útja alatt a 19 éves fiatalnak volt, hogy majmok elől kellett menekülnie, Albániában kóbor kutyák üldözték, Ausztráliában pedig egy emu futott mellette. Évekig tartó előkészületek után naponta jó 160 kilométert tekert hóban, sárban, esőben, szélben, napsütésben.

00

A fiatalember négy kontinens 17 országában mintegy 29 ezer kilométert tett meg. Útjának első szakasza Isztambulban ért véget, a második Mumbai és Kolkata, a harmadik Mandalay és Ho Shi Minh-város, a negyedik Bangkok és Szingapúr, az ötödik Perth és Brisbane, a hatodik Új-Zélandon Dunedin és Auckland, a hetedik San Francisco és Boston, a nyolcadik és egyben utolsó pedig Lisszabon és London között vezetett. Az útvonal tervezésekor a politikai helyzetet, szülei aggodalmait és az esetleges vízumproblémákat mérlegelte.

0000

Az általa összegyűjtött több mint 58 ezer font egy részét hátrányos helyzetű fiatalok megsegítésére, egy részét a prosztatarák elleni harcra, egy részét pedig a recesszív disztrófiás epidermolízis bullóza (RDEB) nevű betegség kutatására és a kór egy 13 éves áldozatának támogatására fordítják.

A "lepkebetegség" a beteg bőrét olyan sérülékennyé teszi, mint a pillangó szárnya, ezért a legkisebb traumára is felhólyagosodik, kisebesedik. Gyógymódja nincs, gyakran halálos kimenetelű. "Nekem csak hét nehéz hónapom volt, neki viszont az egész élete nehéz" - mondta Sohana Collinsról.

000

Arra a kérdésre, hogy mennyire fáradt el, Tom Davies azt válaszolta, néhány napig biztosan nem ül biciklire. A fiú hamarosan megkezdi tanulmányait a Loughboroughi Egyetemen, ahol anyagtervezést fog tanulni.

Tom_Davies_Lisbon_London

MTI

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com