A zavargások ellenére jó szezonra készülnek Tunéziában

Hétmillió turistát várnak az idei szezonra Tunéziában. A kormány szerint sikerült megteremteni a megfelelős és stabil biztonsági körülményeket az országban.


A Tunéziában tartandó Turisztikai Világszervezet Afrika bizottságának évi rendes ülése előtt tartottak sajtótájékoztatót. A szervezet főtitkára és  a tunéziai idegenforgalmi miniszter elmondták, jó szezonra készülnek, legalább hétmillió turistát várnak az országba.

A Turisztikai Világszervezet főtitkára úgy fogalmazott, Tunézia számára az idegenforgalom olyan, akár egy kiapadhatatlan olajkút, ez az ottani fejlődés motorja.
A kis ország a legjelentősebb turizmussal rendelkező afrikai országok közé emelkedett, először 1970-ben nyitott a turisták felé.
Félő azonban, hogy az aktuális politikai helyzet elriaszthatja az utazni vágyókat. Februárban tömegtüntetések törtek ki Tunéziában, azt követően, hogy agyonlőtték az Egyesült Demokratikus Nacionalista Párt ellenzéki formáció főtitkárát Tuniszban.
A gyilkosságot akkor terrorcselekménynek nevezte az ország vezetése.
Az idegenforgalmi miniszter szerint az országban biztosítják a megfelelő biztonságot és stabilitást, így semmitől sem kell tartania a Tunéziába vágyóknak.

forrás: afriport, index

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com