Abban a percben született, mikor édesapját eltemették

Keserédes a születésnap annál a családnál, ahol a most egyéves kislány születésnapja egybeesik apja temetésének napjával. Abban a pillanatban folyt el a kismama magzatvize, amint vőlegénye koporsóját eltemették. 


Kelly Jonesnak mindössze három hete volt hátra a szülésig, mikor vőlegénye, az akkor 27 éves Rick Norman autóbalesetben életét vesztette. A férfi dolgozni indult, ám a csúszós úton megcsúszott a jármű, amiben utazott. Életét már nem tudták megmenteni.

Temetése napján az özvegy magzatvize abban a pillanatban folyt el, amint gyermeke apját eltemették. A félig ájult kismamát azonnal kórházba szállították, ahol néhány órával később életet adott félárva kislányának.

A most egy éves Ava édesanyja úgy nyilatkozott, abban az időszakban teljesen maga alatt volt. Reggel még elképzelni sem tudta, hogy fogja átvészelni élete legszörnyűbb napját. A temetésre a szülésznő is elkísérte, hiszen akkor már mindenórás állapotban volt. Egy szál vörös rózsát szorongatva állt a sír mellett, mikor beindult a szülés.
A kis Ava születésnapja Kelly életének legszebb és legszörnyűbb napja egyben.

forrás: borsonline.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com