Adolf Hitlernek nevezte el fiát, akiben szerinte az ördög éledt újra

A szélsőséges nézeteket valló édesapa Adolf Hitlernek keresztelte el saját fiát. Azt mondta feleségének, hogy az ördög éledt újjá a kisfiúban.


A volt feleség arról is beszámolt, hogy Heath Campbell első gyereküknek a Lucifer nevet szándékozta adni. Campbell teljesen meg volt arról győződve, hogy az ördög született újjá, aki a világot fogja irányítani.

Campbell a bíróságon azt mondta, hogy jó apja volt gyermekeinek. A férfi egyáltalán nem tagadta, hogy náci nézeteket vall. Feleségét brutálisan bántalmazta, amíg fiát Adolf Hitler után nevezte el. Cathy Bowlby három évvel ezelőtt házasodott össze a férfival.


article-2335367-1A219B33000005DC-750_634x363


A férfi hétfőn jelent meg a New Jersey állami bíróságon, ekkor is náci egyenruhát viselt, amelyben állította, hogy ő nagyon jó apja volt gyermekeinek, ezért szeretné továbbra is nevelni őket. A feleség elmondta, hogy Campbell úgy hiszi, édesanyját megerőszakolták, így ültették bele az ördögi magot, amelynek ő lett a végeredménye.


article-2335367-1A21CAEB000005DC-278_634x410


A férfi mind a három gyerekének furcsa neveket adott, de elmondása szerint sohasem bántotta őket. Campbell kedvenc tevékenysége volt, hogy elvitte őket a helyi temetőbe.

A gyermekeket 2009-ben elvették a szüleiktől, most nevelőszülőknél vannak. Adolf Hitler Campbell most 6 éves, amíg kisebb testvére, Joycelynn Aryan Nation 5, a legkisebb pedig Honszlynn Hinler 4 éves korúak.

A bíróság szerint Adolf már fenyegetett meg embereket, hogy meg fogja őket ölni. A tárgyalások tovább folytatódnak a furcsa ügy kapcsán.


article-2335367-1A21B5DB000005DC-470_634x582 article-2152679-136209A8000005DC-495_634x429





Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com