Afrohaja miatt kellett otthagynia a nővérképzőt egy lánynak

Jade Payadue nővérképzőben tanult, de a haja miatt ott kellett hagynia a főiskolát, mert a természetes afro haj elfogadhatatlan volt az intézményben.



Az iskola erre vonatkozó szabályzata a következőt írja: „Laborköpenyben vagy egyenruhában a haj nem érhet a köpeny gallérjának alján túl, és rendezettnek kell tűnnie. Ha a haj fel van tűzve, nem lehet 10 centiméternél magasabb. A hajnak tiszta megjelenésűnek kell lennie.”



Jade úgy véli, hogy ezek a szabályok azokat a fekete nőket célozzák meg, akik nem akarják kiegyenesíteni a hajukat. A hajuk így túl nagy és rendezetlen lesz, amely már nem fér bele a házirendbe. – írja a Yahoo.

„Az iskola hajprotokollja önkényes és fajilag elfogult. Az, hogy hogyan hordom a hajamat, semmilyen módon nem veszélyezteti a betegeimet. Számos hasonló intézmény előírásait megnéztem, és sehol nincs szó ilyesmiről.” – mondta el Jade.



A lány tavaly ősszel kezdte a nővérképzőt, azonban az első egyenruha vizitnél kiszúrtak a haját és arra kényszerítették, hogy lapítsa le azt. Ezt még azután is kérték, mikor a centiméterszalag azt mutatta, hogy nem sért szabályzatot vele.

A lány először megpróbálta máshogy hordani a haját, de egy alkalommal az egyik oktató az engedélye nélkül nekiállt lelapítani azt. Jade ezt már nem tudta tovább elviselni és úgy döntött otthagyja a sulit és máshol fejezi be a tanulmányait.

„A hajam része annak, aki vagyok, és szerintem nagyon fontos a hozzám hasonló, színes bőrű nőknek, hogy úgy fogadják el őket, ahogy vannak.” – jelentette ki a lány.

Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com