Agyament találmányok, amelyekre nem volt szüksége a világnak! - fotók

A következő találmányok igazából csak a feltalálók számára jelentettek élményt. Igazából már akkor halálra voltak ítélve, amikor kigondolták őket.


Egyedül kitalálóik hitték el, hogy ez valaha működni fog – de tévedtek.

Az izolátor

65706_05

Ez egy bizarr szerkezet, amelyet 1925-ben találtak fel, és már korábban részletesebben ITT  beszámoltunk róla.
 Az izolátor nem más, mint egy nehézbúvár maszkja, aminek a célja az lett volna, hogy a viselője ki tudjon szűrni a külvilágból jövő ingereket és csak a feladatára tudjon összpontosítani. Azonban az ötletgazda azt nem vette figyelembe, hogy aki felveszi a sisakot pár perc elteltével úgy érzi megbolondul és levegőt sem kap a szűk csövön keresztül.

A gyalogosfogó

65704_03

Az autómobil megjelenésével nagyjából egy időben már felmerült az a probléma, hogy a jármű veszélyes a gyalogosokra, mert elütheti őket. A károk enyhítése miatt ezért rácsozatot szereltek az autók elejére. Azonban ez sem váltotta be a hozzá fűzött reményt, ugyanis rájöttek, hogy a gyalogos mindenképpen sérülést szenved akár rács vagy motorháztető kapja el.

Fából készült fürdőruha

65702_01

Bármennyire hihetetlen valaki képes volt ezt is feltalálni, sőt a 20-as 30-as években sokan viselték is. Az előnytelen alakot sikerült ugyan elrejtenie és ebben a vízbe fulladás esélye is csekély volt, de a szálkákkal senki sem számolt.

Zöldségfájdalom-mérő

65705_04

Egy korai találmány posztmodern változata. Ezzel a készülékkel a természet titkait akarták megismerni. Aztán rájöttek néma marad a paradicsom és a répa is.

Megosztott babahordozó

index_6378_talamany-640

Ezt egyedül a gyerek élvezhette, hogy hintában hozzák-viszik, de a járókelők nem szívesen kerülgették a szülőket. Vajon hogy működne ez például a budapesti járdákon, ahol a kerékpárosok miatt nagy veszélyben lennének?
Forrás: kiskegyed

Hozzászólások

2020 legfontosabb dátumai

2020 legfontosabb dátumai

Ezek lesznek az év legfontosabb eseményei.

Egy csimpánz volt az ismeretlen francia festő, akinek képeit a kritikusok is dicsérték

Egy csimpánz volt az ismeretlen francia festő, akinek képeit a kritikusok is dicsérték

Tizenkét híres ember, aki valószínűleg soha nem létezett.

Ismerd meg a híres karakterek mögött álló valós személyeket és történetüket!

Ismerd meg a híres karakterek mögött álló valós személyeket és történetüket!

Ki valójában a Kinder csoki arca, ki az igazi Zorro, ki a legismertebb feminista?

Mobil WC rendelésről szóló dokumentumokat találtak a csalódást keltő széfnyitáskor

Mobil WC rendelésről szóló dokumentumokat találtak a csalódást keltő széfnyitáskor

Hat történet, amikor nem kincset vagy pénzt rejtett a széf, egy esetben a táska.

Megváltozott egy ausztrál kislány vércsoportja

Megváltozott egy ausztrál kislány vércsoportja

Öt dolog, ami eddig csak egyetlen egyszer fordult elő.

Nyomtalanul eltűnt a férfi, aki azt állította, hogy a nem létező Tauredből származik

Nyomtalanul eltűnt a férfi, aki azt állította, hogy a nem létező Tauredből származik

Tizenegy rendkívüli történet, amit senki sem tud megoldani.

Híres lett a 17 éves lány, aki álomszép ballagási ruhát tervezett magának

Híres lett a 17 éves lány, aki álomszép ballagási ruhát tervezett magának

Ciara maga sem gondolta volna, hogy ekkora sikert arat a saját tervezésű egyedi ruhája.

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Kórházi nővér fogadta örökbe a babát, akit elhagytak a szülei

Kórházi nővér fogadta örökbe a babát, akit elhagytak a szülei

A kicsi 29. héten jött a világra a szülei hónapokig meg sem látogatták.

Minden idők legjobb átverései

Minden idők legjobb átverései

Kilenc tréfa, amire még sokáig emlékezni fognak az emberek.

http://ujhazak.com