Akváriumkerítést építtetett háza köré – videó

Çeşmében, az Égei-tenger partján egy üzletember vásárolt egy luxusvillát, azonban az a kis probléma volt vele, hogy az építményt kőkerítés vette körül, ami nem tette lehetővé a földszinten tartózkodók kilátását.


Mehmet Ali Gökçeoğlu az új tulaj úgy döntött, hogy lebontja a kőkerítést és helyébe egy remek akváriumot építtet, amelyben halak fognak úszkálni.

1

A gazdag üzletember, aki Çeşmében vette ezt a villát egy üzletember és topográfiai mérnök is egyben. Akváriumában az Égei-tengerből telepített halakat, amelyek szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak a házban lakóknak és az utcán járó emberek számára egyaránt. Mehmet az akváriumban 100 élőlényt telepített. Köztük tengeri keszeg, tengeri sügér, angolna és polip is él a világon egyedülálló kerítés akváriumban. A kivitelezés nem volt egyszerű, hiszen ezeket a csodálatos élőlényeket gondozni kell és minden jót számukra meg kell adni, hogy az ember szépségükben gyönyörködhessen.

Egy 55 méter hosszú tartály van összekötve a tengervízzel, ami folyamatosan biztosítja az akváriumba lakók tiszta vizét. Az üzletember nagyjából 5 millió forintnak megfelelő dollárt költött az akváriumra. Ez volt álma. Az akvárium miatt a háza Çeşmében turistalátványosság lett. Mehmed azt vallja, hogy minden pénzt megér, hogy az emberek az utcáról is gyönyörködnek a csodás alkotásban.

2

A kivitelezés nehéz része nem magának az akváriumnak az építése volt, hanem összekötni azt 400 méter hosszú vezetékkel a tengervízzel a föld alatt. Ez a lényege annak, hogy a halak vize folyamatosan tisztul és mindig friss tenger vízzel cserélődik. Így a benne lakóknak adva van minden biztonság, hogy boldogan éljenek.

A biztonság kedvéért a medence 17 kamerával van felszerelve, hogy a látogatók nem menjenek túl közel az akváriumhoz. A turisták nem nyúlhatnak a kerítéshez, de bármennyi fotót és videó felvételt készíthetnek az egyedi környezetben élő vízi élőlényekről.

3

Elég komoly költség az is, hogy fenntartsák a kerítést, hiszen a benne lévő kristálytiszta víz mellett biztosítani kell azt is, hogy hűs legyen a víz a lakók számára. Ugyanis Törökországban nyáron a 40 fokos hőmérséklet szinte mindennapos dolog.

Az akvárium fenntartási költsége havonta átszámítva 700 000 forint körül van. Ennek ellenére Mehmed azt mondja, hogy ez megéri, mert nem csak családját, de az turistákat is gyönyörködteti a látvány.

4

5

6

7

8

9

10



Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com