• 0 ℃ / 0 ℃

Álommunka: Négyhavi sörivásért fizet hárommilliót a cég

A World of Beer ajánlotta fel a munkát, amire március 26-ig lehet jelentkezni.World of BeerA World of Beer nevű, amerikai cég keres három embert, aki hajlandó nyáron, négy hónapon keresztül, teljesen ingyen bejárni a világot, hogy sört kóstoljanak, ami mellé 12 ezer dollárnyi, vagyis nagyjából 3,3 millió forintnyi pénzt kapnak.

A szerencsés kiválasztottaknak meg kell kóstolniuk a legjobb, de lehet, hogy a legrosszabb sört, majd be kell számolniuk a tapasztalataikról. Az interjú történhet személyesen, de ahhoz az Egyesült Államokba kell utazni.

A cég hivatalos honlapján megtalálhatók azok a városok, ahol ez megtörténhet. Amennyiben a sörkóstolók máshol élnek, akkor lehetőségük van arra, hogy készítsenek egy egyperces videót, amit fel kell tölteniük egy honlapra.

A munkára való jelentkezés március 26-án lezárul, tehát érdemes sietni. A World of Beer elmondása szerint kifejezetten olyan embereket keresnek, akik korábban már foglalkoztak étel- vagy sörkritika írásával, blogoltak, vagy fotóztak, filmeztek ilyesmit, valamint úgy érzik, hogy képesek lennének jól dokumentálni az négy hónapos utazásukat.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Bezáratnák a muszlim óvodákat  mert elszigetelik a gyerekeket

Bezáratnák a muszlim óvodákat mert elszigetelik a gyerekeket

Nagy felháborodást keltett a napokban az osztrák külügyminiszter kijelentése.

26 éve ülteti vissza az erdő fáit egy kitartó indiai pár – videó

26 éve ülteti vissza az erdő fáit egy kitartó indiai pár – videó

A házaspár évtizedek óta küzd azért, hogy élhetőbb és zöldebb legyen a Föld.

Hihetetlenül lenyűgözi anyukája éneke az 5 hónapos babát

Hihetetlenül lenyűgözi anyukája éneke az 5 hónapos babát

A kis Julieta felnőttek módjára könyökölve hallgatja anyukája énekét.

A világ legszexibb doktorától robbant fel a Facebook

A világ legszexibb doktorától robbant fel a Facebook

Rehan Munir csak kiadó lakást keresett, amikor a posztja alá több ezer komment érkezett a szebbnél szebb nőktől és férfiaktól.

Búzadaráról írt afro-slágert egy nigériai diák – videó

Búzadaráról írt afro-slágert egy nigériai diák – videó

Akármilyen hihetetlenül hangzik, már több mint 300 ezren nézték meg a videót.

Szökés helyett mentőt hívtak az elájult börtönőrhöz a rabok

Szökés helyett mentőt hívtak az elájult börtönőrhöz a rabok

Polk megye seriffhelyettese a raboknak köszönheti életét.

Zseniális: a bőrönd, amely ráülve viszi a tulajdonosát - videó

Zseniális: a bőrönd, amely ráülve viszi a tulajdonosát - videó

Forradalmi újítás a bőrönd, amely cipelés helyett szállítja az utazni vágyót.

Senki sem akarja örökbe fogadni ezt a szegény menhelyi kutyust

Senki sem akarja örökbe fogadni ezt a szegény menhelyi kutyust

A gondozók sem értik miért nem kell senkinek a kutyus, aki annyira vágyik szeretetre.

Melyik srácot tartod a legőrültebbnek az alábbi képen?

Melyik srácot tartod a legőrültebbnek az alábbi képen?

A legfőbb személyiségjegyeidet buktatja le az a figura, amelyiket a legbolondabbnak választod.

Kísérlet: 4 évig gyűjtötte az otthonában lévő szemetet egy fotós

Kísérlet: 4 évig gyűjtötte az otthonában lévő szemetet egy fotós

A francia művész azt akarta megtudni mekkora mennyiségű szemetet tud felhalmozni.

http://ujhazak.com