Anglia legtermékenyebb asszonya a 13. gyerekével terhes - videó

Már a 12. gyereke után megkapta az Anglia legtermékenyebb nője címet, de ennél nem állt meg egy nő, aki a 13. gyerekét várja. De az állam segítségére nem szorul rá a nagy család, önellátóak.


Tania Sullivan nemrég örömmel jelentette be, hogy újra várandós. Pedig a legkisebb gyerek még csak hét hónapos, a legnagyobb viszont már 20 éves, a kettő között pedig még 10 mindenféle korosztályú és nemű gyermeket szült már. A 40 éves nő kijelentése kissé megdöbbentette a közvéleményt.

tania

A család így jövőre már 15 tagú lesz, de továbbra is egy 5 szobás kenti házban, ahol mindent megtermelnek maguknak. A vállalkozó házaspárnak állatai vannak és kertjükben is gazdálkodnak, így lehet saját sütésű kenyér az asztalon, házi vaj és lekvár minden nap és persze természetesen a tyúkoktól begyűjtött tojás -számolt be róla a Daily Mail.

tania3

"Mindig is sok gyereket szerettem volna, mondjuk hatot, de arra sosem gondoltam volna, hogy duplaennyi lesz" - mondta a legkisebb gyerek, Isobel születése után az asszony. Mivel Tania szakmája tanító főállású anyaként otthon tudja oktatni gyermekeit a nevelésük mellett."Az itthoni oktatásnak nincsenek extra költségei, ugyanakkor megfizethetetlen a rugalmasság, és a gyerekek így sokkal többet tanulnak. Azt hiszem, szerencsésnek érezhetik magukat" - meséli az asszony.

tania4

Az egyik lánya,  már 18 éves Stephanie ezt mondja róla: "Az anyukám elképesztő! Több, mint egy anya: ő a barátom, amikor szükségem van arra, hogy valakivel beszélgessek, és a tanárom, ha útmutatás kell"

A tucatnyi gyermek mellett a szülőknek még saját honlapja is van, ahol a többi nagycsaládost segítik tanácsaikkal, tapasztalataikkal.



(webbulvár)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com