Áprilisi tréfának hitt hírek, amelyek valódiak voltak

Halálozás, elszabadult kígyó, de a konkurencia összefogása is szerepel a gyűjteményben, ami bizonyítja, hogy április 1-jén is akadnak igaz hírek.györyBolondok Napján mindenhol megjelennek a tréfák, így a hírek között is, ezért nehéz eldönteni, hogy egy hihetetlennek tűnő információ vajon valódi volt-e. A következő listán azok a dolgok szerepelnek, amelyek április 1-jén történtek, ezért először sokan nem hitték el.

1. A Sega és a Nintendo egymás konkurenciája volt 2007-ben, ám a két cég úgy döntött, hogy összefognak, és együtt fejlesztenek ki egy játékot, amiben szerepel Sonic, a kék sündisznó és Mario. A hírről sajtóközleményben számoltak be, de mivel az nem sokkal április 1.
előtt jelent meg, ezért sokan csak viccnek hitték a „Sonic és Mario az Olimpián” játékot.

2. 1946. március 31-én adták ki a riasztást, hogy Hawaii-on és az Aleut-szigeteken cunami várható. A dátum miatt sokan nem foglalkoztak a figyelmeztetéssel. Az óriáshullám 165 ember ölt meg.

3. 1947. április 1-jén, érelmeszesedés következtében halt meg II. György görög király. Az uralkodó eltávozásáról közleményt adtak ki, de a dátum miatt nehezen lehetett elhinni, hogy a király tényleg meghalt.

4. A Google 2007-ben nem tréfált, amikor április 1-jén e-mailben figyelmeztette a New York-i irodájuk alkalmazottait, hogy egy piton szabadult el az épületben. A hír igaz volt, ugyanis az egyik munkatárs az irodájában, terráriumban tartotta a Kaiser nevű állatot, aki valahogy kiszabadult. A Google nyomatékosította az e-mailben, hogy tényleg nem tréfálnak.

5. 1970. április 1-jén jelentette be az amerikai AMC autógyártó, hogy piacra dobják a Gremlin nevű autójukat. Mivel akkoriban a Volkswagen bogárhátúja volt a legnépszerűbb autó, ezért sokan nem vették komolyan a hírt. A Gremlint 1970 és 1978 között gyártották.gaye6. 2005. március 29-én, turnézás közben halt meg Mitch Hedberg humorista. A hírt csak két nappal később tudta meg a média, emiatt a legtöbb újságban csak április 1-jén jelent meg az információ.

7. Három évnyi tárgyalás után, 2003. április 1-kén olvadt össze a Square (a Final Fantasy készítői) és az Enix (a Tomb Raiderről ismert játékfejlesztő cég), amit először sokan nem hittek el.

8. A Google 2004. április 1-jén indította el a Gmail szolgáltatását. Mivel a cég híres volt az áprilisi tréfákról, ezért sokan viccnek gondolták az ingyenesen használható, 1 GB tárhellyel rendelkező e-mail rendszert.

9. 1984. április 1-jén, két lövéssel ölte meg a saját apja Marvin Gaye popénekest. A tragédiáról gyorsan kiderült, hogy sajnos nem áprilisi tréfa.

10. 1976. április 1-jén alapította meg az Apple Computer céget Steve Jobs, Steve Wozniak és Ronald Wayne.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Ismerd meg a híres karakterek mögött álló valós személyeket és történetüket!

Ismerd meg a híres karakterek mögött álló valós személyeket és történetüket!

Ki valójában a Kinder csoki arca, ki az igazi Zorro, ki a legismertebb feminista?

Mobil WC rendelésről szóló dokumentumokat találtak a csalódást keltő széfnyitáskor

Mobil WC rendelésről szóló dokumentumokat találtak a csalódást keltő széfnyitáskor

Hat történet, amikor nem kincset vagy pénzt rejtett a széf, egy esetben a táska.

Megváltozott egy ausztrál kislány vércsoportja

Megváltozott egy ausztrál kislány vércsoportja

Öt dolog, ami eddig csak egyetlen egyszer fordult elő.

Nyomtalanul eltűnt a férfi, aki azt állította, hogy a nem létező Tauredből származik

Nyomtalanul eltűnt a férfi, aki azt állította, hogy a nem létező Tauredből származik

Tizenegy rendkívüli történet, amit senki sem tud megoldani.

Híres lett a 17 éves lány, aki álomszép ballagási ruhát tervezett magának

Híres lett a 17 éves lány, aki álomszép ballagási ruhát tervezett magának

Ciara maga sem gondolta volna, hogy ekkora sikert arat a saját tervezésű egyedi ruhája.

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Kórházi nővér fogadta örökbe a babát, akit elhagytak a szülei

Kórházi nővér fogadta örökbe a babát, akit elhagytak a szülei

A kicsi 29. héten jött a világra a szülei hónapokig meg sem látogatták.

Minden idők legjobb átverései

Minden idők legjobb átverései

Kilenc tréfa, amire még sokáig emlékezni fognak az emberek.

Emlékezetes bolondok napi csínyek

Emlékezetes bolondok napi csínyek

Áprilisi tréfák a szűkre szabott ruhától, az első szamárkiállításon át, a részegen való internetezés tiltásáig.

Hihetetlen módon segített egy hajléktalan férfi az autóson –videó

Hihetetlen módon segített egy hajléktalan férfi az autóson –videó

A hajléktalan férfi tettét videón örökítették meg, segítségért nem várt jutalmat kapott.

http://ujhazak.com