Apukának adta ki magát az egyedülálló anyuka, hogy a fia kedvében járjon

Az „apák és fánkok” rendezvény miatt rajzolt álszakállat Whitney Kittrell. Sok oka lehet annak, hogy egy nő kénytelen egyedül nevelni a gyermekét, akinek szeretne mindent megadni, ez pedig nem könnyű feladat, főleg akkor nem, ha az apa szerepet is neki kell betöltenie, mert valamiért nem számíthat az édesapára.

Whitney Kittrell is olyan helyzetbe került, hogy mind a két szülői szerepet neki kell betöltenie, ám az amerikai anyuka nem csak átvitt értelemben volt erre hajlandó, hanem ténylegesen átvette az apa szerepet egy iskolai rendezvényen, a fia kedvéért.

Kittrell azért rajzolt magának álbajuszt, hogy a fiának ne kelljen szégyenkeznie az iskolai „apák és fánkok” rendezvényen.

Amikor több, mint három éve egyedülálló anyuka lettem, akkor megesküdtem magamnak, hogy mindent megteszek azért, hogy a gyerekeknek normális életet biztosítsak. Ezt még akkor is megteszem, ha ki kell lépnem a komfortzónámból.”

Kittrell fia az egyik nap azzal a levéllel ment haza, hogy az iskolájában rendezvényt szerveznek az apáknak és a gyerekeknek. Az anyuka úgy gondolta, hogy ez egy olyan helyzet, amiben sajnos nem tudja megállni a helyét, ezért azt javasolta a fiának, hogy kérdezze meg a nagypapáját, hogy elmegy-e vele.

A gyerek azonban kijelentette, hogy: „Nem. Én veled szeretnék menni, mert te vagy az anyukám és az apukám is." Kittrell ekkor úgy döntött, hogy a rendezvény reggelén felveszi a „legapásabb” ruháit, álszakállat és bajuszt rajzol magának, és elmegy a fiával.

Annyira zavarban voltam, hogy csak mosolyogni tudtam, amikor a fiam bemutatott a barátainak, akiknek azt mondta, hogy: ő az én anyukám és apukám is egyben, ezért őt hoztam magammal.

Amikor indultunk haza, akkor a fiam hozzám futott, magához szorított, és a fülembe súgta: anya, tudom, hogy mindig mellettem leszel, hogy mindent megtegyél értem. Köszönöm. Szeretlek.

Remélem, hogy erre emlékezni fog, mert én biztos, hogy soha az életben nem felejtem el a kedves szavait.”

Kittrell tiszteletre méltó története futótűzként terjed az interneten, ahol már több, mint 210 ezren reagáltak rá, és több, mint 100 ezren megosztották.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)


Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com