Az Attraction esélyes a ma esti győzelemre! Simon Cowell szerint nem számít honnan jöttek!

Britain's Got Talent ma esti döntőjét a várakozások szerint valószínűleg a nagy kedvenc Attraction fogja megnyerni Magyarországról.

A show főnöke Simon Cowell szerint a táncosok: „Hihetetlenek, nem számít, hogy honnan jöttek”.
A döntőre egy olyan előadással készülnek, amiben tisztelettel adóznak a legnagyobb brit ikonoknak, többek között a Királynőnek. A tánc „tisztelgés a brit nép előtt”, akik megengedték, hogy részt vegyenek a tehetségkutatón, amelynek célja, hogy megmutassák a hazai tehetségeket.

Tegnap este a két gyermekes apuka Szűcs Zoltán, aki 2004-ben megalapította az Attractiont Budapesten így nyilatkozott: „Nagy nyomás van rajtunk. Remélem az utolsó előadásunk igazi nagy meglepetés lesz az angol közönség számára.”

Page01_01_1742173aSimon Cowell elismerte, hogy ő felkészült arra, hogy a magyar társulat nyeri meg a végső 250.ezer font (közel 90 millió forint) főnyereményt, ismerve a tényt, hogy szinte az egész ország mögöttük áll. „Olyan ez számomra, mint egy végrendelet: hogyan tudnánk mindannyian egy ország lenni. Csak azt szeretnénk, hogy mindenki csinálhassa azt, amiben jó, nem számít honnan jött. Ez pozitív és nem negatív.”

Cowell arról is beszélt, hogy mennyire szereti a magyar társulat művészetét: „Sokat adott nekem az, amikor legutóbb láttam az ő előadásukat. Olyan ez mint egy illúzió, de ők az életből hozzák ezeket a képeke és úgy mondanak el egy hihetetlen történetet. Ők csodálatos srácok.”
Tv5_1742276aCowellnek nagy tervei vannak a csoporttal, a The Sunban felfedte, hogy Las Vegasba szeretné röptetni őket és be akarja mutatni őket, mint a nagy sikerű Cirque du Soleil riválisát. Úgy tervezi, hogy egy két órás showt mutatnak majd be az egyik legnagyobb hotelben.

Még ha a fogadóirodák várakozásaival ellentétben mégsem nyer az Attraction ma este, Cowell akkor is támogatni fogja őket. Egy belső forrás szerint: „Simon látja a font jeleket, amikor az Attractionra néz. Az emberek szeretik őket és Simon hisz benne, hogy van jövőjük Las Vegasban. Akár olyan pályafutást is bejárhatnak, mint a Cirque du Soleil”

Simon+Cowell+

A lap olvasóinak véleménye azonban már nem annyira pozitív mint Simon Cowell-é. Íme néhány a kommentek közül:

„Bármennyire is szeretem az Attractiont, akkor is ki kell mondanom: ők nem angolok. Hiába mondja azt Simon, hogy mi elfogadóak vagyunk, ha most egy nem brit fogja nyerni a tehetségkutatót, akkor át is keresztelheti a Showt Britains’s NO Talentre.”

„Úgy tűnik jött valaki és el fogja lopni a mézes bödönt. Pont elég, hogy idejössz egy idegen országból és itt dolgozol Angliában, miért jössz egy versenybe, ami nem neked szól? Miért hagyták ezt a producerek? Ha ez a műsor létezik más országokban is, miért nem hoznak létre egy új műsort „Europa’s Got Talent” néven, ahol az országokból a legjobbak jöhetnének és így meg lehetne adni az esélyt mindenkinek”

„Azt kell mondjam, hogy mióta nézem ezt a műsort az Attraction produkciója volt az első, ami könnyeket csalt a szemembe. Nagyon tehetségesek, és büszkék lehetnénk, ha nekünk lennének ennyire tehetséges művészeink. Szerintem megérdemlik a győzelmet, mert sohasem láttam még ilyet, ami ennyire megérintette volna szívemet. Sok szerencsét kívánok nekik!”

Forrás:thesun.co.uk

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com