• 0 ℃ / 0 ℃

Az Egyesült Királyságban nemzeti széklet múzeumot nyitottak

Nincs is ezzel a tabuval semmi baj, hiszen biológiai folyamattal mindennap szembesülünk. Shrek mindig azt mondta, hogy jobb kint, mint bent.


A La Manche csatornában található Wight-szigeten emberi és állati ürülékeket mutatnak be. Méghozzá nem is túl gusztustalan módon.
Mondhatnánk azt is, hogy a kaka megjelenítése a legkonszolidáltabb ezen a téren.

1

„A kaka mindenhol ott van körülöttünk és bennünk is, mégis figyelmen kívül hagyjuk.” – nyilatkozta a kiállítás kurátora Daniel Roberts.

National Poo Museum National Poo Museum

Mitől válik a kiállításon széppé a kaka? Hát a műgyanta gömbbe öntött, ugyanakkor alulról szép fényekkel megvilágított technológiának köszönhetően.

3

Különféle földi lények széklete található meg a múzeumban kiállítva. A mutatványhoz azonban az ürülékeket szárítani kellett egy speciális géppel. Érdekességképpen a botsáska mellékterméke szárításához 1 óra, míg az oroszlánéhoz 14 nap szükségeltetett.

5702daf81e0000b3007062f7

5702de4d2e00002d00950684

all

Az ürülékeket a világ minden tájáról begyűjtötték, amelyek között 140 millió éves fosszília is van.

A múzeumban a gömbök mögött, vécéülőkékre írva találjuk meg az információkat a világ élőlényeinek troszkázásáról.

2

Forrás: vs.hu

Hozzászólások

10 éves kisfiú találmánya megmentheti a forró autóban hagyott gyerekeket

10 éves kisfiú találmánya megmentheti a forró autóban hagyott gyerekeket

Az amerikai kisfiú szenzációs eszközt talált fel, amellyel életeket menthet meg.

Túl szexinek ítélt fürdőruhája miatt kidobták a nőt a medencéből

Túl szexinek ítélt fürdőruhája miatt kidobták a nőt a medencéből

A nő vőlegénye osztotta meg a fotót, amely aztán nagy felháborodást okozott.

Botrányt keltett a muszlim vevőknél a Lidl sertéshúsos terméke

Botrányt keltett a muszlim vevőknél a Lidl sertéshúsos terméke

A Lidl áruház később bocsánatot is kért az árusított termék miatt.

Majdnem belehalt a forgatáson szerzett sérülésébe George Clooney

Majdnem belehalt a forgatáson szerzett sérülésébe George Clooney

Öt világsztár, aki második esélyt kapott az élettől.

Bezáratnák a muszlim óvodákat  mert elszigetelik a gyerekeket

Bezáratnák a muszlim óvodákat mert elszigetelik a gyerekeket

Nagy felháborodást keltett a napokban az osztrák külügyminiszter kijelentése.

26 éve ülteti vissza az erdő fáit egy kitartó indiai pár – videó

26 éve ülteti vissza az erdő fáit egy kitartó indiai pár – videó

A házaspár évtizedek óta küzd azért, hogy élhetőbb és zöldebb legyen a Föld.

Hihetetlenül lenyűgözi anyukája éneke az 5 hónapos babát

Hihetetlenül lenyűgözi anyukája éneke az 5 hónapos babát

A kis Julieta felnőttek módjára könyökölve hallgatja anyukája énekét.

A világ legszexibb doktorától robbant fel a Facebook

A világ legszexibb doktorától robbant fel a Facebook

Rehan Munir csak kiadó lakást keresett, amikor a posztja alá több ezer komment érkezett a szebbnél szebb nőktől és férfiaktól.

Búzadaráról írt afro-slágert egy nigériai diák – videó

Búzadaráról írt afro-slágert egy nigériai diák – videó

Akármilyen hihetetlenül hangzik, már több mint 300 ezren nézték meg a videót.

Szökés helyett mentőt hívtak az elájult börtönőrhöz a rabok

Szökés helyett mentőt hívtak az elájult börtönőrhöz a rabok

Polk megye seriffhelyettese a raboknak köszönheti életét.

http://ujhazak.com