Az elmúlt évben 18 ezer újonnan felfedezett élőlényt neveztek el
Azt hihetnénk, már semmi újdonság nem vár minket az állatok és növények világában, hiszen az eddigi ismereteink majdnem az egész Föld élővilágára kiterjednek.
A kutatók azonban újabb és újabb eddig ismeretlen állatokat fedeznek fel és azonosítanak. Megdöbbentő, hogy a kék hátsóval és erőteljes hanggal rendelkező, közel ülő szemű majmot amely Afrikában él, eddig a helyieken kívül senki nem vette észre. A Lesula majmot, csak most azonosították a kutatók mint a világ top 10 legújabb állatát. Mintegy 18 ezer növényt, állatot, baktériumot, gombát neveztek el az elmúlt évben. Ebből a The Sun angol lap kiválasztotta azt a hatot amely szerintük a legizgalmasabb.
1.) Lesula majom
A hím példányoknak jellegzetes kék hátsójuk és heréik vannak. Kongóban él és meglepő módon csak 2007 -ben került a kutatók látókörébe.
2.) Világító csótány
Olyan fajta csótány, amely sötétben világít. Miatta azonban, nem kell senkinek aggódnia, mivel nagyon ritka, Ecuadorban él egy vulkán közelében.
3.) Eugenia Petrikensis
Majdnem 2 méter magas smaragdzöld cserje, amely bíbor színben virágzik. Dél-Amerikában és Madagaszkáron honos, az esőerdők megszűnése veszélyezteti létét.
4.) Sibon Noalamina
Az emberre nézve ártalmatlan kígyó. Azonban az ember ártalmas rá nézve, mivel az ércbányászat tönkre teszi élőhelyét Panamában.
5.) Semachrysa Jade
Zöld pillangó, amely a kutató gyermekéről lett elnevezve, aki először pillantotta meg a Flickr honlapján. Malajziában honos.
6.) Paedophryne Amanuensis
Ez a 7.7mm hosszú új-guineai béka a trópusi erdők mélyén él és a legkisebb gerinces teremtmény a világon.
Forrás:thesun.co.uk

Hozzászólások