Az első ember leszállt a Napra!

Jól olvassuk! A Napra! A hír nem mostani a történet 2014-ben történt, de igazán most robbant csak az internet világában!


Nem hiába van Észak-Korea azzal úgy, hogy teljesen elzártan intézi ügyeit. Az Amerikai Egyesült Államoknak hosszú éveibe telik az, hogy kidolgozza a tervet, hogy ember eljuthasson a Marsra. Erre fel Észak Korea embert juttat el a Napra, azért, hogy napfolt mintákat gyűjtsön az űrutazó.

11760100_929567827104619_8779299763006614584_n

Büszkeség is töltötte az észak-koreai embereket, amikor az állami hírügynökség nagy felhanggal bejelentette a világsikert. Hung II Gong ugyanis még 2014-ben rálépett a Nap felszínére, hogy onnan mintákat gyűjtsön a napfoltokból. Az űrhajó a csillag másik oldalán landolt.

A hős az erre a célra speciálisan kialakított rakétával jutott el teljesen egyedül.

"Örömmel jelentjük be, hogy végrehajtottuk az első sikeres küldetést, amellyel embert juttattunk a Napra. Észak-Korea ezzel megelőzte a világ összes többi országát, Hung Il Gong pedig nemzetünk nagyja, igazi hős, aki megérdemli, hogy ehhez méltó fogadtatásban részesüljön, amint hazatér!" –szólt harsányan az állami hírügynökség hírolvasója a televízióban.

Az észak-koreaiak olyan technológiát fejlesztettek ki, hogy az oda vezető út csupán 4 órán át tartott. A hős még estére haza is ért. Az észak-koreai propaganda média az emberiség legnagyobb teljesítményének kommunikálja a 18 órás missziót.

A dologban igazán az a szomorú, hogy léteznek még a világon olyan kormányok, hogy ilyen abszurdummal tegyék az állampolgárait bolonddá. Mert ez egy ilyen ország. Itt a fekete fehérnek van mondva és a fehér pedig feketének. Ha valaki nem ért ezzel egyet, könnyen a másik oldalon végezheti. Ez már nem annyira vicces!



Forrás: Hihetetlen Magazin

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com