Az első európai ország, amely elhagyhatja Schengent!

Svájc legnagyobb politikai pártja bejelentést tett egy törvényjavaslatról, hogy az ország elhagyhassa a Schengeni zónát.

Az alpesi országnak a Jobboldali Néppárt (SVP) szerint nincs más lehetősége, mint lezárni határait így korlátozva a személyek szabadon mozgását.

swiss-706961

Christoph Blocher a párt elnöke úgy gondolja, hogy az ország nagy bajba kerülhet már a jövő évben, ha ugyanennyi illegális határátlépő kerül be, mint tavaly, vagy idén.

„Nincs mit tenni, a 2014-ben elfogadott törvény, amelyben a bevándorlók számát akartuk csökkenteni nem hozta a várt eredményt, a migránsok száma nem csökkent, hanem emelkedett. Nincs más választás, el kell hagynunk a Schengeni zónát és le kell zárnunk a határainkat.” – nyilatkozta Christoph Blocher, a legnagyobb svájci párt elnöke.

Svájcot már elég sok dolgozni akaró olasz munkavállaló árasztotta el még a migránsválság előtt, akik munkájukkal még inkább segítették az alpesi ország gazdaságát munkavállalási engedélyeikkel.

A súlyos probléma azonban tavaly kezdődött, amikor Svájcot a svájci szociális jóléti rendszerre apellálva rengeteg afrikai, dolgozni nem akaró bevándorló lepte el.

Svájc semleges és független. Nem tagja az Európai Uniónak, mégis szorításába került az illegális bevándorlók miatt. Ezt követően folytatódhat az összes dublini szerződés felrúgása? Svájc megteheti jogában áll! Ez a bevándorlás már nem arról szól, mint, amikor anno menekültek az emberek a hitleri nácizmus elől az alpesi országba.

swiss-643012

Forrás: meteon.org, express.co.uk

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com