Az erdélyi szkíta pénz története

Koszon géta-szkíta király Kr. e. 1. században jó minőségű aranyérméket veretett, amelyek folyamatosan előkerülnek Erdély területéről már a 16. század óta.


Római, vagy szkíta érmékről van szó?

szkitabalAz aranyérmékről, már Rotterdami Erasmus és Szamosközi István is beszámolót tartott a 16. században. Krisztus előtt 54-ben Brutusz is hasonló mintázatú érméket veretett, de ezek ezüstből készültek. A régi történet szerint Brutus Kr. e.

44-ben elmenekült Rómából, és Tárkiában kötött ki. Itt a trák özvegy királyné, Szadalasz befogadta, és aranyat bízott rá, hogy felépítse belőle azt a hadsereget, amely Octavianus és Marcus Antonious hadai ellen lesz. Ezekből az aranyakból készültek a Koszon érmék, amivel összetévesztették a kutatók az arany alapú szkíta pénzekkel.

Feltételezhetjük, hogy a terület szkítája Koszon szomszédaival való kapcsolattartás érdekében új érmét veretett a Dunánál, ami összefüggésbe hozható a Balkánon történő kereskedelem megőrzésében. Ezt pedig, csak arany veretű pénzérmével lehetett biztosítani. A Brutus-féle veret pedig azért volt az érmén, mert így a kereskedők jobban elfogadták a pénzt.

szkitaromaibir

A történet lényege, hogy a mai napig nincs letisztázva az érmék eredete tudományos szemszögből. Ugyanis az érmén Koszon király neve szerepel görög ül. Koszon pedig a Kr. e. 1. században uralkodott Európa délkeleti-déli felén és Kr. e. 29 körül halt meg. Tehát így nem hozhatjuk össze a pénzverés időpontjával, ami hozzávetőlegesen  Kr. e. 40-30 körül verhették.

skitapénzalap1

Továbbá az a kérdés is felvetődik, hogy most az érméket vajon Görögországban, Trákiában, vagy a vele szomszédos Szkítiában verették?

Napjainkban, Európában minden nép próbálja igazolni a saját eredetét kisebb-nagyobb sikerrel. A korabeli történeti források szerint szerencsére az antik szerzők pontosan megjelölték, hogy kik voltak a géták, és a trákok. 

nevskitaköz12

Nos ők egy olyan szkíta szövetséghez tartozók voltak, akik Kelet-Európában, és a Balkánon egyaránt államokat hoztak létre. A géták a Duna deltáját szállták meg,  a Trákok pedig a mostani Bulgária, és Macedónia területén voltak uralkodók. Így rövid időn belül kapcsolatba kerülhettek a görögökkel, akik szintén a gazdag ásványkincsek miatt keresték fel a térséget.

(alfahir)

Hozzászólások

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Luxusterméknek számít a Black Diamond alma.

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Sokat érnek a gyűjtőknek a Kovap játékok.

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

http://ujhazak.com