Az idegenek is küldözgetnek űrszondát Jupiter környékére - videó

Szemfüles UFO kutatók lettek figyelmesek egy furcsa objektumra a Jupiter körül, amikor a Juno űrszonda felvételeket kezdett készíteni.


A gázóriás tízszer nagyobb a Földtől, tömege 2,5 szer akkora, mint a Naprendszer többi bolygójáé együttesen. Tengelye körül 10 óra alatt fordul meg. Így megközelítése meglehetősen veszélyes, mert parittyaként dobálja ki magától a közelébe kerülő tárgyakat, sziklákat, elektronokat, sőt még a kisebb méretű üstökösöket is.

3

A Juno űrszonda 2016. július 6-án pályára állt és keringését sikeresen megkezdte. Feladatai között van, hogy vizsgálja a Jupiter atmoszférájának víztartalmát és a mágneses mezőt. Feltérképezi a felhőmezőket és a sarki fényekről is felvételeket készíthet. Nem sokra rá egy általa készített felvétel futótűzként kezdett terjedni az interneten. Állítólag a felvétel a NASA-tól származik és ez az első felvétele a Juno űrszondának.

2

1

Szóbeszédek szerint, amikor a NASA központban meglátták a felvételt, a szakemberek, leesett az álluk. Ugyanis az űrszonda a Jupiter Nagy Vörös Foltja felett egy idegen űrszondát kapott lencsevégre.

A felvételt állítólag titkosították, de egy lelkes munkatárs úgy döntött, hogy kiszivárogtatja.

Lehet, hogy az emberek nem voltak elég gyorsak a Juno-val kapcsolatban. Már mások is küldtek oda űrszondát.

Az is lehet, hogy egy átverésnek vagyunk a szemtanúi egy trükkös kamu videó gyártó multimédiás szakember révén.

Mindenesetre elismerés, hogy a neves napra alaposan felkészültek.



Forrás: paranormal.hu

Hozzászólások

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

A kutyáját teszi meg egyetlen örökösének közel egymillió amerikai

A kutyáját teszi meg egyetlen örökösének közel egymillió amerikai

Ettől a húsz ténytől le fog esni az állad!

Rejtélyes mérgezés történt a Titanic forgatásán

Rejtélyes mérgezés történt a Titanic forgatásán

Titokzatos történetek, amelyekre nem találtak magyarázatot.

Zavarba ejtő tények a világról

Zavarba ejtő tények a világról

Rengeteg random érdekesség érkezett Brittany Packnett Cunningham Twitteren közzétett kérdésére.

A hadtörténelem legnevetségesebb uniformisai

A hadtörténelem legnevetségesebb uniformisai

Nem csupán röhejes, de halálos is lehetett némelyik egyenruha.

http://ujhazak.com