Az "ifjú" pár élvezi a házas életet

A nyolcéves kisfiú, aki ősei akarata miatt vette feleségül a 61 éves párját, látványosan élvezi a házas életet és a kosztot.

Sanele Masilela most úgy érzi magát mint egy igaz férj, aki megállja a helyét a házasságban. Arról már az egész világ tudott, hogy a 61 éves Helen Shabangut vitte oltár elé a nagyszülei végakarata miatt, akik haláluk előtt mindenképp látni akarták, ahogy az unoka megházasodik. A család pedig ragaszkodott a szertartáshoz, nehogy háborgassák őseik szellemét.

article-0-18E474C5000005DC-748_634x454Lóg a lába a székről, miközben ebédelnek, éppúgy néznek ki, mint nagymama és unokája. Valójában Sanele (8) élvezi elkölteni a vacsorát feleségével, akit úgy két hete vett el. Most kezdi igazán érezni, milyen is férjnek lenni. A fiú a családja egyik kedves barátját, az ötgyermekes Helent jegyezte el, persze csak formailag. Dél-Afrikában volt a lakodalom, ami nagyjából 350 000 forintnak megfelelő összegbe került. Sanale a házasságot követően tényleg igazi férjnek érzi magát. Ahogy mondja: "Az a nap fantasztikus volt, épp olyan, mint ahogy azt elképzeltem. A barátaim azt hitték, hogy csak viccelek a házassággal, de most már igazi férjnek érzem magam!".

A nagy napot szépen kiöltözve, csokornyakkendőben cserélt gyűrűt és váltott csókot párjával 100 vendég előtt. A házasság persze csak formaiság, nem érvényes jogilag. A pár mellesleg nem él együtt, de a család gyakran elhívja Helent, hogy vacsorázzon náluk. Sanele is folytatja megszokott életét a suliban, a barátaival focizik, de tény, hogy a házasság nagyon fontos volt számára.

Galéria
article-0-18E47481000005DC-333_634x423
article-0-18E47495000005DC-203_634x464
article-0-188C0065000005DC-306_634x643
article-2291324-188C005D000005DC-66_634x463
article-2291324-188C0069000005DC-497_634x390


(forrás: Daily Mail)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com