Az indiai szegények 100 millió fát telepítenek a sivatagba

Egy indiai guru felvette a harcot India sivatagossá válása ellen. A lehetetlennek tűnő munkához több ezren csatlakoztak, akik fel akarják vállalni a fák ültetését India területén.


Az ország egyik szárazság által legjobban sújtott államban 2015-ig 114 millió fát terveznek elültetni a kritikus területen, hogy az el sivatagosodástól megmentsék a térséget, és a szegény embereket is. India délkeleti részén található a Tamilnádu állam, ahol a terület egyharmadát fogják erdősíteni – a párizsi Le Figaro lap szerint.

tamköz

Szikkadt államból zöld új gazdaság lesz!

tamilala1Indiában a Tamilnádu állam 130 ezer négyzetkilométeren helyezkedik el, melynek a lakossága 64 millió fő, akiknek a többsége mezőgazdasággal foglalkozik. Erre a területre sok nyomást gyakorolt a sors, mert egykor itt buja növényzetű erdők voltak. A modernizálás, és az időjárás változások miatt azonban megritkult a növényzet, és még a műtrágyázás használata egyre jobban tönkre tette az egyébként is gyenge minőségű talajt.

Ennek tetejében ráadásul a 2004-ben bekövetkezett cunami pontot tett a sors végére. Azóta kopár, és elsivatagosodott államot látunk itt, amely ráadásul a legszegényebb is.

A tamilok által nevezett Szadhguru úgy döntött, hogy a súlyos problémával felveszi a harcot, és mozgósította a térség lakosságát. A férfi nagyon nagy tekintélynek örvend az egész térségben. Sikeresen is mozgósította az embereket, mert az asszonyok nagy örömmel mentek a földekre ásóval, kapával a kezükben, a gyerekek pedig az iskolából hazajövet, nagy örömmel viszik a vörösszántálfa, mangó, és kenyérfapalántákat a földekre. A tűző napsütésben a férfiak is kiveszik a munkából a részüket, mert nagy távolságból vödrökben hordják a vizet a növényekre, és vigyáznak arra, hogy a rögös úton nehogy egy csepp víz is kárba menjen.

Ez az önvédelmi reakció európai szemmel akár őrültségnek is tekinthető, de a nagy vezető hisz az emberek összefogásában, és már egy alapítvány is felfigyelt a dologra, és támogatni is kezdte. Az ötletet adó férfi a földeken mikor meglátta, hogy egy nap alatt 2000 palántát képesek az emberek elültetni, akkor megnyugodott, és a remény egyre erősebbé vált benne.

A gigantikusnak számító faültetési mozgalom valójában egy hálózattá nőtte ki magát, mert alakult az üggyel kapcsolatban egy szervezet, amelyet Green Hands nek neveznek. Itt önkéntesek vállalnak munkát, és immáron egy egész hadseregnyi ember, 3000 fővel valósítja meg a projektet. Az oktatási intézményekben a diákok faiskolákat hoztak létre, és ezeken a helyeken nevelik az újabbnál újabb palántákat.

Az értelmi szerző guru azzal győzte meg a térség paraszt lakosságát, hogy a fák megakadályozzák a talaj erózióját, és árnyékukban új növények fognak fejlődni.

„Eszközeink szűkösségét ellensúlyozni tudja karjaink sokasága” – adta meg ezt a jelszót a guru 2006-ban. Egy napon Tmilnáduban 850 ezer fát ültettek, amely a Guinness-rekordok közé be is került. A munka nem áll meg, hanem tovább folytatódik, és az indiai államban még 600 iskola fog a projekthez csatlakozni. Mindegyikük évente majdnem kétezer palántát nevel.

Úgy tűnik a 114 millió új fa egyre inkább reálissá fog válni, mert nem ez az első eset már Indiában, hogy új fák telepítésével próbálják a természeti katasztrófákat rombolását helyreállítani.

Galéria
tam1
WEF-DAVOS-RELIGION-VASUDEV
tam3
tam4
tam5


(Köz-ép)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com