Az irkafirka árulkodik az erős és gyenge pontokról

Sokat elárul az, amit a lap szélére rajzolunk.
Ha unatkozunk, várakozunk, akkor akaratlanul is firkálni kezdjük a lap szélét, nem is gondolva arra, hogy vajon mit árul el a személyiségünk erős és gyenge pontjairól az irkafirka. Most viszont kideríthetjük, ha előveszünk egy papírt és tollat.

A feladatunk csak annyi, hogy rajzoljunk le egyet a három síkidom közül: négyzet, háromszög, kör.
Most ebbe rajzoljunk bele még egyet az előbb említett formák közül. Ha kész, akkor nézzük meg az alábbi képet, majd válasszuk ki azt az ábrát, amelyik a leginkább hasonlít a rajzunkra, végül olvassuk el az eredményt!firka1. Körben kör: A firkánk alapján kicsit befelé forduló emberek lehetünk, aki nehezen nyit mások felé. Ha nem zárkózunk el teljesen, akkor a környezetünk is másképpen fog viszonyulni hozzánk, aminek hatására jobban fogjuk érezni magunkat a bőrünkben.

A bezárkózásunk ellenére, ha valakivel kapcsolatban mégis úgy döntünk, hogy közel engedjük magunkhoz, akkor az illető megláthatja bennünk, hogy valójában mennyire szeretetreméltóak vagyunk. Ha ez megtörténik, akkor már ő is így fog viszonyulni hozzánk.

2. Körben négyzet: A környezetünk kiegyensúlyozott, nyugodt, megbízható embernek ismer. Jellemző ránk, hogy kevés emberrel vesszük körül magunkat, de ez a pár személy mindig számíthat ránk. Soha vagy csak ritkán kockáztatunk.

Amikor valami biztos az életünkben, akkor azt nehezen számoljuk fel a bizonytalanért. Néha érdemes lenne belevágnunk valami újba, főleg akkor, ha a „biztos” már nem épít, hanem rombol, és nem örömet okoz, hanem feszültséget.

3. Körben háromszög: A firkánk alapján lenyűgöző személyiséggel rendelkezünk. Mindig keressük az újat, a változást, és nem félünk változtatni. A környezetünk néha nem képes követni, de ez minket nem érdekel, mert így érezzük jól magunkat.

Kreatív, különc ember hírében állunk. Az is jellemző ránk, hogy nem lehet kiismerni, mert nem engedjük, hogy mások mélyebben megismerjenek. Ezzel csak annyi a baj, hogy előfordulhat, hogy magányosak, boldogtalanok leszünk. Merjünk szeretni, és engedjük, hogy szeressenek!

4. Négyzetben kör: A rajzunk alapján nagyon jó szervezőkészséggel rendelkezünk, ráadásul intelligens emberek vagyunk, mégis előfordulhat, hogy nincs önbizalmunk, amit mások kiszúrnak. Nagyon jól tennénk, ha erősítenénk az önértékelésünket, nyugodtan fogadjuk el az elismerést, dicséretet, ha jól csináltunk valamit!

A pozitív szavakat ne csak egy szerény mosollyal nyugtázzuk, hanem határozott, boldog hangon köszönjük meg! Természetesen ez nem egyik napról a másikra fog változni, de bele fogunk jönni, ha gyakoroljuk.write5. Négyzetben háromszög: A firkánk alapján olyan emberek vagyunk, akiről a többiek jól tudják, hogy hányadán állnak vele, mert „ami a szívünkön, az a szánkon” elvet valljuk. Ez nagyon korrekt, egyenesen hozzáállás, ha odafigyelünk arra, hogy nem mindig nekünk van igazunk.

Jól tennénk, ha lassítanánk, végiggondolnánk a mondandónkat, és csak ezt követően vágnánk bele. Ha nem így teszünk, akkor könnyen elüldözhetjük azt, akit nem szeretnénk elveszíteni.

6. Négyzetben négyzet: A firkánk azt árulja el rólunk, hogy rendszerető, alapos, precíz személyek vagyunk, akit mindezért tisztel a környezete. Másfelől ez csupán a felszín, mert a bensőnkben egy ennél szabadabb lélek rejtőzködik. A rejtett oldalunk mer szárnyalni, álmodozni, és titokban szeretné megváltani a világot.

A gyenge pontunk az, hogy nincs merszünk megosztani másokkal a titkos gondolatainkat, ezért még a hozzánk legközelebb állók sem tudják, hogy milyen mély terveink, ötleteink vannak. Higgyük el, hogy nyugodtan beszélhetünk, mert nem fog bolondnak nézni az, aki igazán ismer.

7. Háromszögben kör: A rajzunk azt állítja rólunk, hogy igazit társasági, boldog, kiegyensúlyozott személyek vagyunk. A problémáinkat nem szokásunk nagydobra verni, ezért mások azt hihetik, hogy velünk mindig és minden rendben van.

Habár sokan vesznek körül, mégis könnyen lehet, hogy magányosnak érezzük magunkat. Amennyiben ez eddig nem történt meg, akkor keressünk egy olyan igaz barátot, akiben tényleg megbízhatunk, akinek mindent elmondhatunk.újságírás8. Háromszögben négyzet: A firka azt meséli, hogy szellemes, szórakoztató, mókamester emberek vagyunk, aki a társaság lelke. A gyenge pontunk az lehet, hogy kerüljük a konfliktusokat, illetve nem merünk szemtől szembe állni a problémákkal. Jellemző ránk, hogy nehezen mutatjuk ki az érzelmeinket, ami félreértéseket szülhet a baráti, párkapcsolati életterületünkön. Nyissunk kicsit mélyebben mások felé a jövőben!

9. Háromszögben háromszög: Az utolsó rajz szerint bámulatos a kreativitásunk, teherbírásunk, emiatt minden olyan pályán és elfoglaltságban megálljuk a helyünket, amihez ezek a készségek kellenek. Például jó előadóművészek lehetünk.

A környezetünk lehet, hogy kicsit különcnek, esetleg beképzeltnek tart. Ennek oka az lehet, hogy szeretünk a társaság középpontjában lenni. Jól tennénk, ha jövőben több figyelmet szentelnénk a többi embernek. Ne csak önmagunkkal foglalkozzunk!

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com