Az Ohio folyó szellemhajójának története

Az Ohio folyón néhány turista kajakos, kalandos kirándulásakor különös hajóra bukkant.


Kentucky, Ohio és Indiana állam találkozásnak környékén a kis kalandvágyó csapat egy mellékágon evezett be egy rejtett ágba, ahol ráleltek a múlt században épült hajó roncsaira.

10

A hatvan méter hosszú Circle Line V felfedezése után a csapatnak a roncs felkeltette érdeklődését. Amikor nyomozásba kezdtek furcsa történetre jöttek rá. A talált hajóroncs eredeti neve „Celt” (azaz kelta) volt, amelyet 1902-ben építettek a Delaware-i hajógyárban. A gőzhajó első tulajdonosa J. Rogers Maxwell volt. A hajó utána Manton B. Metcalf birtokába került, aki átkeresztelte „Sachem”-re, ami annyit tesz: törzsfőnök.

2

1917-ben a hajót a haditengerészet lefoglalta és a Sachem SP-192 nevet adták neki, majd a híres Thomas Alva Edison feltaláló kapta meg, hogy kommunikációs kísérleteket hajtson rajta végre. Egyesek szerint azonban azért kapta meg a hajót, hogy a tengeralattjárók elleni védelmi technológiákat dolgozzon rajta ki. Később vitákba keveredett Edison a hadi tengerészettel, majd a háború után leváltották. Ezt követően a hajót visszaadták tulajdonosának, akitől lefoglalták.

Thomas Alva Edison Thomas Alva Edison

Metcalf a visszakapott hajót egy philadelphiai bankárnak Roland L. Taylornak adta el. Itt még mindig nem ér véget a hajó kézről-kézre adása, hiszen ez a bankár Martin kapitánynak adta el, aki a gőz hajtóművet diesel üzemű motorra váltotta fel.

6

A második világháború idején a haditengerészet újfent lefoglalta a hajót és még kártérítést is fizetett érte, ami 65 ezer dollár volt. Ekkor a hajót újra átkeresztelték és a „Phenakite” nevet kapta. Florida vizein jól felfegyverzett hadihajóként szolgált. A második világháború után Martin kapitány a hajót visszakapta, aztán gyorsan túladott rajta.

A végtelen történet áldozataként szereplő hajót most New Yorkban székelő Circle Line társaság vette meg. Az intézmény a hajót turistaszállóvá alakította. Ettől kezdve a hajónak egy különös hosszabb békés korszaka kezdődött, hiszen fedélzetén turistákat szállított Circle Line V néven egészen az 1980-as évek elejéig.

3

4

Ennek a hajónak, ha lelke lenne, rengeteget tudna mesélni nekünk és talán sokat tanulhatnánk is tőle. Azonban a történet még mindig nem ért véget, hiszen a 80-as retró években szolgált hajót kivonták a fogalomból és minden nemesfémet eltávolítottak belőle. Hosszú éveken keresztül a Hudson folyón várakozott, hogy végre az új tulajdonos birtokba vegye.

8

Végül 1986-ban egy Robert Miller nevű Cincinattiben élő ember vásárolta meg a lecsupaszított hajót. Robert eredetileg gőzhajót akart vásárolni. A Circle Line V-t 7500 dollárért vette meg.

Robert miközben a munkálatokat végezte a hajón, egy napon Madonna menedzsere megkereste egy limuzinból kiszállva és azt kérte tőle, hogy engedje meg, hogy egy klipet forgathassanak a hajón.

Miller a kérésbe belement, így a Papa dont’ Preach klipjét itt forgathatták.

Robert eredeti terve soha nem valósult meg a hajó felújításával kapcsolatban, hiszen Madonna stábja a hajót a jelenlegi helyére szállította, ahol 20 esztendőn át érintetlen maradt.

9

11

12

13

14

Amikor a fent említett turista csapat a hajót felfedezte, már csak a fémszerkezetet találták meg. A természet, az erdő benőtte a hajót és most úgy tűnik, hogy sírjába került.

Vagy mégse, talán újra lehetne építeni, hogy ismét elkezdődhessen a végtelen története a sokat megélt hajónak?



Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com