Az ötéves autista kislány elképesztő festményei

Az autizmus egy orvosok által is nehezen értelmezett neurológiai zavar, amely aláássa az egyén azon képességeit, hogy társas kapcsolatokat alakítson ki vagy tartson fenn. Azonban az ötéves Iris Grace igazán különleges példája annak, hogy az autizmus hátrányai mellett sokszor elképesztő adottságok rejlenek. A kicsi Iris munkái olyan különleges perspektíváról és tehetségről tesznek tanúbizonyságot, amelytől mindenkinek elállhat a lélegzete.


A kislány képeit Monet munkáihoz hasonlítják. Iris csak nehezen tanult meg beszélni, ezért a szülei logopédus segítségét kérték, aki rávette a kislányt arra, hogy fessen képeket, amelyből kidomborodott elképesztő tehetsége. Ráadásul Iris a festésen keresztül képes kommunikálni is a körülötte lévő emberekkel. Mára a kislánynak saját internetes oldala is van. Iris elképesztő koncentrációra képes, hiszen naponta akár két órát is festéssel tölt.
Az autizmusa olyan tehetséget teremtett, amelyet még sohasem lehetett látni ilyen kicsi gyermeknél. A festmények egyértelműen magukért beszélnek.

5-year-old-painter-autism-iris-grace-20 5-year-old-painter-autism-iris-grace-18 5-year-old-painter-autism-iris-grace-17 5-year-old-painter-autism-iris-grace-15 5-year-old-painter-autism-iris-grace-14 5-year-old-painter-autism-iris-grace-13 5-year-old-painter-autism-iris-grace-12 5-year-old-painter-autism-iris-grace-11 5-year-old-painter-autism-iris-grace-10 5-year-old-painter-autism-iris-grace-9 5-year-old-painter-autism-iris-grace-8 5-year-old-painter-autism-iris-grace-5 5-year-old-painter-autism-iris-grace-4 5-year-old-painter-autism-iris-grace-3 5-year-old-painter-autism-iris-grace-1

forrás: BoredPanda

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com