Az USA egyik legnagyobb legendája, a 66-os út!

A Route 66 ötlete 1920-ban született, azzal a céllal, hogy kellene építeni egy olyan utat, amin az USA keleti partjáról a nyugatira lehet eljutni minél rövidebb idő alatt.


Az építkezések, amikor elkezdődtek, rá 6 évre megépült az új első amerikai transzkontinentális út, amely összekötötte Chicago-t Los Angeles-sel. Ezen az úton, órákon át egyenesen úgy tudott órákig haladni, hogy forgalommal nem találkozott. Az igazi szabadság volt ez a retró korszakban a kábítószeres hippiknek, kalandoroknak, szerencsevadászoknak, lázadóknak, bűnözőknek. Ezek a rétegek mentek autóikkal a nagy szabadság nevében a nagy semmibe, néha céltalanul, csak úgy. Ha kifogytak a pénzből, megálltak egy településnél, ahol elkelt a segítőkéz. Megkeresték a filléres üzemanyag és kaja díját hetekre, vagy akár hónapokra, majd odébb álltak.

1

Ha a Route 66 beszélni tudna, elmondaná azokat a legendákat, amelyeket az egész világ be sem tudna fogadni. Az 50-es években az út mítosszá vált, napjainkban már legendáról beszélünk.

Kalandorok, szerencsevadászok, nincstelenek és nélkülözők reménysége volt ez az út, amelyen keresztül eljuthattak még nyugatabbra a világgazdasági válság idején. A második világháborúban az utat a hadsereg járművei koptatták. Az 50-es években többnyire az embereknek az volt az álma, hogy vesznek egy rózsaszín Cadillac-et és végigdübörögnek vele az úton Kalifornia felé. A 60-as években a hippik kedvelt útja volt szintén Kalifornia felé színesen kifestett kis Volkswagen buszokon.

43.1

A 70 évektől elkezdték építeni a nagy forgalmú autópályákat és így a Route 66 forgalma jelentősen lecsökkent. Így az útszéli fogadók, benzinkutak, motelek sorra tönkrementek és a hátrahagyott autók felett a hatalmat átvette az enyészet.

Az 1990-es években újra rájöttek az út fontosságára és történelmi jelentőségére és nagy erőkkel, elkezdték felújítani. Az út immár muzeális értéknek számít.

A Route 66-ról már írtunk cikket, amelyet ITT olvashattok el.

Chicagótól Los Angelesig az út 3943 kilométer hosszú, amely rengeteg falun és városon megy keresztül. Ha mindennap 8 órát vezetünk, akkor az út 5 nap alatt megtehető. Természetesen a szabályok betartásával.

A képgalériához kattintsunk egy képre.

Galéria
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45


Forrás: ritkanlathatotortenelem

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com