Bakancsa miatt nem kell amputálni a férfi lábát

Egy 10 tonnás busz ment át Robert Phillips lábán, aki sértetlenül megúszta a balesetet.bakancsÓriási mázlista az a 27 éves kőműves, aki a minap szokás szerint felkelt, felöltözött, felhúzta a bakancsát, és dolgozni indult. Robert Phillips a munkahelye felé tartott, amikor egy 10 tonnás busz áthaladt a lábán.

A baleset után, a férfit kórházba szállították, ahol az orvosok, akik arra számítottak, hogy amputálni kell Phillips mindkét lábát, döbbenten látták, hogy a kőműves szinte sértetlen. Hamarosan kiderült, hogy ez annak köszönhető, hogy a férfi nem fukarkodott.

Phillips ugyanis elmesélte, hogy korábban nem spórolt a pénzén, hanem megvette a legjobb minőségű túrabakancsot, aminek nagyon kemény az orra. Amikor pedig munkába megy, akkor mindig ezt a lábelit veszi fel. Mivel a baleset napján is így tett, ezért a lábán egyáltalán nem látszik, hogy átment rajta a busz.

A sors kegyetlen tréfája, hogy 1985-ben Phillips édesapja már nem volt ilyen szerencsés, hiszen az ő lábán is áthaladt egy jármű, aminek következményeként, amputálni kellett a férfi lábát.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com