Ballagási fotójával köszönte meg életét a lány a 34 éves anyukájának

Egy 18 éves kaliforniai érettségiző lány fotója pillanatok alatt bejárta az internetet.



Madeleine Tarin ebben megköszönte, hogy annak idején 18 éve a szülei vállalták őt és életet adott neki az anyukája. A lány szülei annak idején nagyon fiatalon szerettek egymásba és az anyukája 16 éves volt, mikor Madeleine született.


Ezért az egyik fotó az ő érettségiző képe, az apa nyakában a kislánnyal. A másik pedig 18 évvel később, mikor már Madeleine érettségizőként ül talárban az apja nyakában.
„Úgy bizony, együtt csináltuk meg!” – írta a lány a bejegyzés mellé


A lány elmesélte, hogy a szülei mind a ketten befejezték az iskolát és öt év múlva összeházasodtak és született még két gyerekük. Saját otthonukban élnek és még mindig nagyon boldogok. Azonban mindehhez a nagyszülők támogatása is szükséges volt.



Madeleine szorgalmasan tanult és sportolt, így ősztől New Jersey-ben jár majd egyetemre. Tehetségével és tudásával elnyert egy sportösztöndíjat és az első osztályban futballozik majd.

A lány sikeresnek és boldognak érzi magát és nagyon hálás a szüleinek, hogy mindezt megadták neki.



„A szüleimnek is nagy siker ez. Az én szememben ők tettek mindent. Először csak a barátaimnak akartam elmondani a történetemet, mert sokan nem tudják rólam, miért küzdöttem olyan keményen, mi a fő motivációm a tanulásban. Ez a kép számomra a családunk közös teljesítményét szimbolizálja, és azt, hogy a szüleim legyőzték a statisztikai adatokat” –mesélte a lány.



Madeleine bejegyzése azóta már több százezer lájkot és több tízezer hozzászólást gyűjtött be. Sokan gratuláltak a szép családjához és kívánták, hogy mindig így maradjanak együtt szeretetben.

Forrás: lajk.startlap.hu, nlcafe.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com