Barack Obama egy valóságos luxustankkal jár

A világ legbiztonságosabb közúti személyautójával jár Obama elnök. A limuzin egy igazi szörnyeteg, amely legfeljebb 100 km/h-s sebességgel tud haladni.


Az autót biztonságtechnikai mérnökök tökéletesítették és átszámolva 413 millió forintba kerül a 8 tonnás Cadillac. Ebből összesen 12 darabot gyártottak le. A járgány annyira védett, hogy a terroristák meg sem próbálkoznak azzal, hogy megtámadják benne Obama elnököt.

c1

Az 5,5 méter hosszú járműben az utasfülke teljesen szeparált, aminek saját oxigénellátó berendezése van. Ez azt jelenti, hogy az autó ellen még biológiai, vagy mérges gáz általi terrortámadást sem lehet indítani, mert az autó hermetikusan zárt a külső környezettől. A karosszéria 20 cm vastagságú páncélból áll. Az ajtót Obamának a biztonságiak nem csak protokollból nyitják ki, hanem azért, mert olyan, súlya van az ajtónak, hogy belülről nem nyitható.

A külső nyitáshoz is két ember szükségeltetik, a 20 centiméter vastag páncélajtó és a 18 centiméter vastag üveg súlya miatt.

c2

Az acél, alumínium, titán és kerámia ötvözet csak a motorházon vékonyabb, de ettől ez még ugyanúgy áthatolhatatlan, mint az autó egyéb részei. Ha valamilyen oknál fogva az elnöknek mégis valamilyen sérülése keletkezne, nem állna mentő rendelkezésre. A szörnyetegben az ülés alatt készenléti orvosi felszerelés található. Zacskókban kiszerelt vér is van az eszközök között, ami Obama vércsoportjával megegyezik. Az autóban található még műholdas telefon és védett vonalas mobiltelefon. Az autóban az elnök videó konferenciát is tud tartani.

Méretei ellenére a Cadillac rendkívül fordulékony és nincs szüksége világításra sem, mert éjjellátó kamerarendszerrel van felszerelve. Ha a gumiabroncsokat lerobbantanák az autóról, akkor is lehetne vele közlekedni az acélváznak köszönhetően. Az abroncsokat a lövedékektől természetesen kevlárborítás is védi.

Egy bizonyos technológiának köszönhetően az is megoldott, hogy a tartályban lévő üzemanyag semmilyen körülmény között ne robbanjon fel.

c3

Tank a tankban technológia lényege, hogy borításába olyan speciális habot fújtak, ami meggátolja az üzemanyag felrobbanását.

A mozgó erődítményben tűzoltó berendezéseken fegyverek is vannak. A benzintemető páncélozott Cadillac 100 kilométeren átlagban 63 litert fogyaszt.

Forrás: blikk

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com