Bátyja mentette meg a mosógépbe zárt, 3 éves kislány életét

Az amerikai 3 gyerekes McIver család mosógépe elromlott, így kénytelenek voltak újat venni.

A két kisebb gyerek a 4 éves fiú és a 3 éves kislány nagyon kíváncsi volt az új gépre, ezért a szülők azonnal elmagyarázták nekik, hogy nem szabad hozzá nyúlni. Az édesanya, Lindsey azt gondolta, hogy a gyerkőcök megértették, amit mondott. – írja a boreddady.com.

 

Másnap reggel arra keltek, hogy a 4 éves fiuk zokog és közben érthetetlenül beszél. Eltartott egy kis ideig, mire rájöttek mit akar mondani, mikor megértették a következő szavakat, halálra megrémültek: “Kloe. A mosógép. Benne van”

A szülők lerohantak a mosószobába és szörnyű kép fogadtak őket, a kislány a mosógépbe zárva forgott a dobban és ömlött rá a víz. A gyerek ordított, de a zárt ajtó miatt ezt nem lehetett hallani.
Azonnal leállították a programot és kinyitották a gép ajtaját, még épp időben.



“A fején lévő kisebb zúzódásoktól és a vizes ruhán kívül más baja nem esett Kloenak. Miután végigzongoráztuk magunkban, hogy mi történhetett volna velünk aznap, tudjuk, hogy nagyon szerencsések vagyunk, hogy életben van a lányunk” – mesélték később a szülők.



A család azért mesélte el a történetüket, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy aki elöltöltős mosógépet vesz, szerezzen be gyerekzárat, hogy ne járjon úgy, mint ők.

Forrás: lajk.startlap.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com