Belgium dúsgazdagsága milliók élete által harácsolt vagyon – gyarmatosítás
A napjaink Európájában zajló terror eseményekre, illegális bevándorlásokra csak azt lehet mondani, hogy a történelem ismétli magát és nem marad büntetlen a milliók élete árán való harácsolás, amelyet az egykori belga király gyakorolt!
Olvasmányos cikkünket olyan emberek számára ajánljuk, akik szeretik a történelmet. Ez a történet valahogy a történelem lapjairól kimaradhatott?
Belga királyi koronaBelgiumban a mai napig egy nagy építőre emlékeznek II. Lipót személyében, aki a nevezett országban számos épületet emeltetett önnön dicsőségére való tekintettel.
Az uralkodó Brüsszelben, Antwerpenben és Oostendében is remek építményeket építtetett.
Kevesebb szó esik azonban arról, hogy a néhai király Belgium területénél nyolcvanszor nagyobb területen gyarmatosított, méghozzá a Kongói Szabadállamban.
Innen szerezte bevételeit és vagyonát, ahol féktelen rablógazdálkodást hajtott végre milliók életét követelve!
Második Lipót 1865-ben lépett trónra második királyként. A franciák és britek mesébe illő gyarmati jövedelmét hamar megirigyelte. Ekkor már London és Párizs látványos fejlődést tudott felmutatni. Ekkor vált rögeszméjévé, hogy az ő országát is feltétlenül tengerentúli területekhez kell juttatni.
A probléma csak abban rejlett, hogy az európai gyarmatosítók már felosztották maguk között a gyarmatállamoknak (egész világot) szánt országokat Afrika kivételével.
Lipót a sötétben tapogatózott, amelyek nem vezettek eredményre.
Brüsszelben 1876-ban konferenciát szervezett befektetők részvételével. Téma Közép-Afrika felfedezése és civilizálása volt.
Így alapították meg a Nemzetközi Afrika Társaságot Lipót elnökletével. Az intézmény csak nevében volt nemzetközi. Később minden európai gyarmatosító ország létrehozta az önálló nemzeti Afrika-társaságát! Elméletileg ezek emberbaráti és tudományos tevékenységet folytattak.
Idő elteltével elkezdődött a gyarmatosítás újfajta módja, a hajsza Afrikáért!
A Nemzetközi Afrika Társaság kongói bizottságából alakult meg a Nemzetközi Kongó Társaság II. Lipót belga király tulajdonában és irányításával.
Henry Morton Stanley Afrika-utazó megbízatásával a kereskedelem számára megnyitották a Kongó-medencét. Stanley a térségben 450 szerződést kötött, amelyeket a helyi törzsfőnökök írtak alá. Kezdetben a törzsfőnökök úgy lettek megvezetve, hogy barterben ruhát, alkoholt, késeket kaptak. Cserébe a törzsfőnökök tudtukon kívül földjüket adták át a gyarmatosítóknak. Ezek az emberek sem írni, sem pedig olvasni nem tudtak!
Henry Morton StanleyÍgy jutott II. Lipót a szerződések birtokába, amellyel a nagyhatalmakhoz fordult, hogy elismerjék a Nemzetközi Kongó Társaság tulajdonjogát Kongó területére.
Ez a társaság szabad kereskedelmet hirdetett a térségben, amellyel meg is nyerte a nagyhatalmakat, legfőképpen az Amerikai Egyesült Államokat. A humanitárius fontosságának hangoztatásával pedig azt érte el, hogy a Nemzetközi Kongó Társaságot a közvélemény is támogassa.
Afrika szabályozását az 1884–1885-ben megtartott berlini konferencia alkotta, amely egyben Afrika gyarmatosítását is jelentette.
A konferenciára Belgium ugyan nem kapott meghívót, de a háttértárgyalásokban elismerték a Nemzetközi Kongó Társaságot, amely egyben II. Lipót tulajdonát képezi.
A konferencia ezzel együtt elfogadta szabad kereskedelmet is, de a monopóliumot tiltotta. Az ellenőrzést gyakorló hatalmakat pedig arra kötelezte, hogy az őslakosság morális és anyagi helyzete javuljon és kizárta a rabszolga kereskedelmet.
Így vált II. Lipót 1885-ben a Kongói Szabadállam elismert királyává. A parlamentben arról beszéltek, hogy ezzel megvalósul majd a szabad kereskedelem. Kongóban kialakult az abszolút monarchia a Nemzetközi Kongó Társaság égisze alatt.
Az államot irányító tisztviselőket maga a király nevezte ki és bérüket is ő fizette. Elszámolási kötelezettséggel a királynak kizárólag az adminisztráció tartozott!
Első intézkedések között volt, hogy a Kongói Szabadállam törvényeit, határozatait Európában nem teszik közzé. Ezennel II. Lipót megalkotta saját magánbirodalmát Kongóban, annak ellenére, hogy lábát az országba egyébként soha be nem tette.
Létrejött egy törvény 1886-ban, hogy a települések kivételével minden földet kisajátítanak. Így monopolhelyzetbe is került, mert ellehetetlenítette a szabad kereskedelmet, mert az ország minden terménye az államé lett. A kereskedők, csak Kongóval köthettek szerződést, ha bármiféle terményt szerettek volna vásárolni.
Egy újabb törvény született 1888-ban, amely szerint a feketék különleges védelméről szólt, mely szerint az őslakosok, ha fizetnek, munkát vállalhatnak. Gyakorlatilag pedig a törzsek vezetői adták csoportosan bérbe embereiket hét évre. A munkások azonban minimális béreket kaptak. Nem minden törzsfőnök dőlt be ennek a rabszolgatartásnak. Ezeknek a törzseknek a településeit egyszerűen felégették. Így a békét kérő törzsfőnök kénytelen volt kétszer annyi embert biztosítani.
A kongói kormány a berlini konferencián a rabszolga kereskedelem ellen küzdelmet indított. A térségben ezt arab kereskedők irányították. Kialakult az esetleges kannibál törzsekből toborzott állami milícia, amely szembe került az arabokkal és évekig tartó háborút folytattak. A barbár konfliktus 1894-ben ért véget. Ekkor estek el a Tanganyika-tó melletti akkori arab központok.
A karhatalom megteremtése és kellő munkaerő biztosításának megteremtése után elkezdődtek az infrastrukturális fejlesztések. Céljuk az volt, hogy kiépített utakon keresztül az elefántcsontot és gumit eljuttassák belső területeikről különféle kikötőkbe. 1888-ban Kongó mentén még vasútépítés is indult. A kivitelezést kényszermunkásokkal valósították meg.
Az államnak azonban nem volt elegendő tőkéje Kongó természeti kincseinek kiaknázására. Ezért távoli területek új társaságok kapták meg koncesszióként a kiaknázást felesben II. Lipót királlyal. Lipót hatalmas összegű kamatmentes kölcsönöket kapott (10, majd 25 millió frank). Ennek fejében megígérte, hogy 10 év leforgása alatt a Kongói Szabadállam Belgium gyarmatává válhat.
A terület minden terménye II. Lipótot illette, amelynek legértékesebb része a gumi volt. Be is vezette a kongói lakosságnak a gumiadót, amely kvóták megemelésében különféle beszolgáltatásokat követelt a lakosoktól gumiban. Miután a belga király kisemmizte az őslakosságot, még a kongóiaknak az élelmiszerért is adót kellett fizetni. Ezt is vagy gumival, vagy elefántcsonttal fizették ki. E mellett a külföldi kereskedők tevékenysége megszűnt, így búcsút intettek a szabad kereskedelemnek Kongóban.
A koncessziós társaságok az állam nevében 2000 fehér ügynököt fogadtak fel, hogy a helyieket rákényszerítsék a gumi beszolgáltatására. Az ügynökök, ha több gumit szedtek be, bónuszt kaptak. A hatalmas terület felügyeletére a 2000 ügynök azonban kevésnek bizonyult. A problémát az ügynökök úgy oldották meg, hogy törzsekből segédügynököket toboroztak, akiknek kezébe fegyvert adtak. Ők már minden faluba el tudtak jutni. Az ügynökök és kollaboránsaik egy valóságos terrort hoztak létre egy idegen betolakodó és saját népét árulók ötvözeteként. A ráhatásos terror nagyon kemény volt, mert ez az ügynök ötvözet a helyi kongói lakosokat rá bírta venni a kvóta teljesítésére kézlevágással, rosszabb esetben halálbüntetéssel. A fehér ügynökök a végrehajtásban keményebbek voltak, mint fekete társaik!
A terror szervezetten működött, mert azok az ügynökök, akik a kvótát nem tudták behajtani, életükkel fizettek. Előfordult az is, hogy a hozzájuk tartozó településeknek is pusztulás lett a sorsa. A gyilkolásokat inkább a kongói ügynökök hajtották végre, akik élvezték azt, hogy milyen hatalma van a lőfegyvereknek, amelyeket a fehér ember adott kezükbe.
Így a fegyverek segítségével még fosztogathattak kényükre-kedvükre. A kongói megbízott őshonos ügynököknek el kellett számolni a drága lőszerekkel, amelyet Európa biztosított számukra. Így kitalálták, hogy a lelőtt emberek kezét be kell mutatni a számon kérőknek. Ez ám a minden értelmet fölül múló barter-terror!
A megbízott katonák kosár számra hordták be a levágott kezeket a gumibegyűjtési központokba. A megbízóknak egyáltalán nem számított az, hogy mennyi embert öltek meg. Nekik egyetlen céljuk volt a gumi-profit teljesítése. Ezt azonban a terrorral jól tudták növelni!
A koncessziós társaságok csak az ügynököknek fizettek. A gumitermést ingyen kapták. Az elképesztő profit fele pedig magáé II. Lipót királyé volt. A terror rendszere működött, mert a megnyomorított kongói lakosokból egyre többet sajtoltak ki.
Az ABIR koncessziós cég 1894-ben 250 ezer frankot 1897-ben pedig 2,5 millió frankot írhatott jóvá magának.
Kongó lakossága ebben az időben jelentősen fogyott. Az akkoriban arra utazók arról számoltak be, hogy a települések elnéptelenedtek és a túlélők elmenekültek az erdőkbe. Sok ember éhen halt és a holttestek temetetlenül hevernek mindenfelé.
A törzsfőnökök arról panaszkodtak az utazóknak, hogy néhány éve 3000 ember is volt keze alatt, de közülük csak 300 ember maradt életben, mert a megkövetelt gumi mennyiséget nem tudták megtermelni.
A belga hatóságok 1924-ben mérték fel először a népességet a gyarmaton, ahol még akkor 10 millió ember élt. A mészárlásoknak és a kényszermunkának köszönhetően Európába a behurcolt betegségek és az éhezés miatt egyes becslések szerint a népesség fele elpusztult.
A brüsszeli Cinquantenaire park diadalíveAbban az időben a kongói terror akár 10 milliós áldozatot is hozhatott. A legkisebb meghatározások szerint a terror következményei 3 millió ártatlan ember halálát okozták.
Ez a népirtás soha nem lesz számszerűsíthető. Azt azonban ki lehet jelenteni, hogy II. Lipót belga király 23 éves uralma sok millió ember halálát okozta a gyarmatosítás miatt Kongóban!
Az akkori időkből kiszivárgott hírek alapján a kegyetlenkedések és a külföldiek kitiltása, majd a kereskedelmi monopólium kialakítása az amerikaiak és a britek utálatát egyre jobban kinyilvánítják II. Lipót iránt és a belgák iránt.
Mondhatnánk azt, hogy ki beszél. Az egyik a brit volt, ahol számtalan országban alakított ki gyarmatot, legfőképpen Észak-Amerikában, ahol majdnem kiirtották az indián lakosságot.
Belgákra visszatérve:
Az akkori belga parlamentben az egyik képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy Cinquantenaire park diadalívét II. Lipót a kongói bevételekből építette. Érdekes módon a későbbi időkben a diadalívet a Levágott Kezek Emlékműveként könyvelték el. A kongói szabadállamról első sorban E. D. Morel brit újságíró közölt számos leleplező cikket.
Morel cikkeinek köszönhetően egyre több bizonyíték látott napvilágot és ennek köszönhetően egyre több szemtanú mert nyilvánosság elé állni, amelynek következtében II. Lipót a propagandaháborúját elvesztette.
Nemzetközi nyomásra 1908-ban magánbirtokát kénytelen volt 50 millió frankért eladni a belga államnak Belga Kongó néven!
Innentől kezdve bevételei is megcsappantak, már csak azért is, mert a dél-amerikai kaucsukfa ültetvények jelentősen lenyomták a gumi árát. A kongói kitermelés többé már nem volt versenyképes.
Tudnunk kell:
„Belga Kongó 1960-ban függetlenedett Belgiumtól. Az állam először a Kongó-Léopoldville, majd a Kongó-Kinshasa nevet vette fel, 1971-től Zaire, 1997-től Kongói Demokratikus Köztársaság néven ismert. Nem tévesztendő össze a szomszédos Kongói Köztársasággal, avagy Kongó-Brazzaville-lel, amely korábban francia gyarmat volt, a két ország fővárosa, a hétmilliós Kinshasa és az 1,2 milliós Brazzaville egymással szemben terülnek el a Kongó folyó két partján. Kinshasát Henry Morton Stanley alapította 1881-ben, 1966-ig Léopoldville-nek (Lipótvárosnak) hívták.” –publikálta a történelemportál.
Európa második leggazdagabb mágnásává vált II. Lipót belga király. Brüsszelben 58 ingatlannal rendelkezett és ezen kívül számos Franciaországi palotája is volt.
A hírhedt király kongói rémuralmából a mai napig Belgium is profitál. Az Afrikában történtekről a mai napig a hallgatás ködbe burkolózásának jótékony hatása érvényesül.
A belga ember nagy része hisz abban, hogy az akkor történtek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a mostani kongóiak jelentős fejlődésen mentek keresztül.
Magyar vonatkozásban felsejlik az Európai Unió ismérve.
Jelenlegi álláspontok szerint a jóléti államok hanyatlóban vannak az illegális bevándorlást követően. A történetben Magyarország nem volt valami túl szerencsés, de az itt lakók talán nem bánják meg, hogy itt élnek magyarként.
Mire az összemosás? Minden mindennel összefügg. Magyarország soha nem gyarmatosított.
Tud valaki arról, hogy Németország valaha is gyarmatosított?
Németország gyarmatosít. Isten hozott! Az ördög pedig elvisz?
Forrás: tortenelemportal.hu
Hozzászólások