Bevitték a rendőrök, mert birkájával ment a Lidl-be vásárolni

Andrew Dunleavy-nak otthon sok állata van Észak-Írországban. A férfi a napokban a helyi Lidl-be ment vásárolni és mivel tudja, hogy kutyákat nem lehet bevinni, ezért pórázra kötötte a birkáját és azzal indult útnak.



A férfi a Chops nevű birkát egyébként gyakran elviszi helyi bárokba is, ahol nem szólnak érte. Ezért gondolta, hogy a Lidl-be is beviheti, mivel nem kutya.

Andrew kekszet akart venni, így a birkával együtt tértek be az áruházba. Az emberek mind mosolyogtak, mikor meglátták a birkát és fotózni kezdték. Az egyik dolgozó azonban észrevette mi folyik ott és felszólította a 32 éves férfit, hogy hagyja el a boltot.



"Az egyik alkalmazott odajött hozzám, és azt mondta el kell hagynom az üzletet. Mivel kint az ajtón csak kutyákra érvényes, de semmiféle juhokra vonatkozó szabályt nem láttam, kicsit kekeckedtem. Szóval megkérdeztem, milyen üzletszabályzat érvényes a birkákra. Ezután odajött egy másik dolgozó és megragadta Chops nyakát, hogy kivigye, miközben azt mondta, megrágott valamit, de ez persze nem igaz" – mondta el később a férfi a Daily Mailnek. "Kiabálni kezdtem, ami nem volt jó ötlet, de eddigre ár volt bennem pár doboz sör és féltem, hogy bántani fogják a bárányom."



A férfit végül birkástul együtt kitették a boltból, majd otthon egy kis idő múlva felkeresték a rendőrök. A férfit nem volt nehéz megtalálni, mivel Portrush egy kisváros. Andrew pedig több mint 20 állattal él együtt, többek között birkával, pónival, szakállas agámával, papagájokkal és 7 kutyával.



A rendőrök végül letartóztatták és bevitték a férfit, de miután kihallgatták elengedték. Azonban tette miatt kitiltották Észak-Írország összes Lidl-boltjából.



Forrás: borsonline.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com