Bezárta a tanárnő az osztályterembe a diákját, majd megerőszakolta

Új-Mexikó államban egy tanárnő állítólag bezárta az osztályterembe diákját, majd megerőszakolta.


A 31 éves Jennifer Vigil kényszerítette diákját arra, hogy orálisan kielégíthesse, eközben a fiú telefonjával képeket is készített az esetről. A házas tanárnő egy 17 éves fiút zárt be az osztályterembe, majd megerőszakolta. Állítólag azt mondta a fiúnak, hogy addig nem mehet el a teremből, amíg nem kap tőle valamit.

locked7n-1-web

A diák elmondása szerint megtagadta a szexuális közösülést a tanárral, de megengedte, hogy orálisan kielégítse, így volt képes a telefonjával képeket is készíteni az esetről, amely később a rendőrségnél kötött ki. A későbbi napokban szexuális aktusra is sor került közöttük. A diák a rendőrségnek azt vallotta, hogy erőszakról van szó.
A tanárnő viszont tagadja a megerőszakolás vádját, elmondta, hogy mind a ketten akarták, ráadásul a diák tette meg az első lépést. Természetesen a nőt azonnal elbocsájtották és most a bíróságon kell felelnie tetteiért.

forrás: New York Daily News

Hozzászólások

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Luxusterméknek számít a Black Diamond alma.

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Sokat érnek a gyűjtőknek a Kovap játékok.

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

http://ujhazak.com