Bibliából olvasott fel, ezért felfüggesztette az iskola a pedagógust
Az eset Franciaország középső részén történt, az Indre nevű iskolában – írja a France Bleu lap.
Az általános iskolai tanító a gyerekeknek a Bibliából olvasott fel részleteket, illetve keresztény filmet nézetett meg velük.
A 40 éves tanárt emiatt a szülők levélben panaszolták be az igazgatónál, Pierre Francois Gachet-nél, azzal vádolva őt, hogy hittérítői tevékenységet végzett.
A levélben a szülők leírták a tanító "bűnét", miszerint részleteket olvasott fel a Bibliából. Ezért a tanító ellen vizsgálat indult, mely március közepéig tart. Ennek során azt akarják kideríteni, hogy a tanító hittérítői szándékkal olvasott e a Szentírásból vagy csak hiányos ítélőképessége miatt tette.
A pedagógus állítólag azt kérte a diákoktól, hogy tanuljanak meg 6 bibliai fejezetet. Emellett több keresztény filmet is megnézetett velük, köztük a Paolo Pasolini által rendezett Máté evangéliumát.
Franciaországban a közigazgatás és oktatás teljesen szekularizált. 2004 óta pedig mellőzni kell minden vallásos jelképet az oktatási intézményekből.
A városvezetés azonban úgy látja, hogy a tanító vizsgálat alá helyezése és felfüggesztése túlzás.
Forrás: 888.hu

Hozzászólások