Bin Laden szolgálja ki a vendégeket
A Bar do Bin Laden tulajdonosa megszólalásig hasonlít az egykori terroristavezérre, ami miatt korábban problémája is akadt.Ceará Francisco Helder Braga Fernandes a becsületes neve annak a Brazíliában élő férfinak, aki úgy döntött, hogy hasznot húz abból, hogy kísértetiesen hasonlít az al-Kaida egykori vezetőjére, amiből egyszer problémája is adódott. A 2001. szeptember 11-én történt terrortámadás után, ugyanis egy Sao Paulo-i lakos azzal hívta fel a rendőrséget, hogy bin Laden italt kever egy helyi bárban.
Szerencsére a rendőrségnek volt humorérzéke, és a terrorelhárító egység tagjai együtt pózoltak a fényképezőgép előtt a tulajdonossal, amivel hagyományt teremtettek. A Bar do Bin Laden, és Fernandes pedig kisebb helyi híresség lett.
Habár az ember jobb hírességet is el tud magának képzelni, ha valakinek a hasonmása szeretne lenni, mégis a tulajdonos szép bevételekre számíthat, főleg azért, mert már a vb előtt róla cikkeznek. A bárba érkező drukkerek azonban nemcsak a szaúdi milliárdos hasonmásával találkozhatnak, hanem keleti kényelemben, nyugati mámorban, és amerikai metálban is részük lehet.
(Forrás: latimoport.hu)

Hozzászólások