Bizarr jövő: robotorvos kezdett el dolgozni egy kínai kórházban

Kína egyik kórházában a napokban robotorvos állt munkába. A mesterséges intelligenciával rendelkező robotorvos asszisztens egyelőre a gyakornoki idejét tölti Anhuj tartomány egyik kórházában.

A robot feladata, hogy áttekintse a betegek kórelőzményeit, gyógyszereket javasol és receptet is ír. A robotorvos arca pedig kedves, vidám és barátságos.


A gyakornoki idejét töltő, AI nevű robot már most képes arra, hogy meghallgassa és értelmezze az orvosok diagnózisait és el tudja készíteni az esetjelentésekhez szükséges dokumentumokat.

A rendszert a sencseni iFlytek cég fejlesztette ki a Csinghua Egyetemmel együttműködve.


A robotorvos asszisztensnek a munkába állás előtt le kellett tennie az orvosi engedélyhez szükséges kínai orvosi vizsgát, amelyen magas pontszámot ért el.

Tervezői úgy alkották meg, hogy tudjon folyamatosan tanulni és egyelőre mindenhez, amit csinál szükséges egy emberi orvos jóváhagyása.


Forrás: lemon.hu, erdekesvilag.hu


Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com